Értékelés:
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.
Orphan Trains and Their Precious Cargo: The Life's Work of Reverend Herman D. Clarke
Az 1800-as évek közepére New York városának utcasarkai több ezer hajléktalan, elhagyott és árva gyermeknek adtak otthont. Ezeknek a szerencsétleneknek a sorsa a bűnözés vagy a prostitúció volt, ami óriási terhet jelentett a város és általában a társadalom számára. Bár néhányan árvaházakban és szanatóriumokban találtak menedéket, ezek az intézmények nem voltak alkalmasak e gyermekek gondozására, és nem rendelkeztek elegendő forrással ahhoz, hogy egyszerre többről gondoskodjanak, mint egy maroknyi gyermekről. Azok, akik az utcán maradtak, gyakran a lopáshoz és a betöréshez, sőt a prostitúcióhoz folyamodtak a túlélés érdekében, súlyosbítva a város amúgy is elharapózó bűnözési problémáját. Nyilvánvaló, hogy New York város és az árva lakosság érdekében is szükség volt egy megoldásra. A megkönnyebbülést az hozta meg, hogy 1853-ban Charles Loring Brace megalapította a Children's Aid Society-t. Brace teológus és reformer volt, akinek válasza New York árvaproblémájára az egyszerűen "kihelyezésként" ismert gyakorlat volt. A társaság összegyűjtötte a valószínűsíthető árvákat, és hat és száz fő közötti csoportokban vonattal küldte őket nyugatra, ahol előre meghatározott célállomásokon álltak meg, ahol tudták, hogy vannak nevelőszülők. Az amerikai Nyugaton ekkoriban égető szükség volt munkaerőre mind a mezőgazdaságban, mind az iparban, és sok család szívesen adott nevelőszülőket egy olyan gyermeknek, aki hajlandó volt dolgozni.
A gyermekeket rendszeresen ellenőrizte a társaság egyik ügynöke, és évente legalább kétszer írniuk kellett a társaságnak, amelyben beszámoltak tapasztalataikról. Mint minden nevelőszülői rendszerben, a kihelyezés is találat vagy nem találat lehetett - sok gyermek ugrált otthonról otthonra, és néhányan nemkívánatos személyként kerültek vissza New Yorkba. Sok sikertörténet is volt azonban, amikor az árvák támogató otthonra és szerető nevelőcsaládokra találtak. Néhányukat valóban örökbe fogadták azok a családok, amelyekhez kerültek. Mindannyian szembesültek azzal a kihívással, hogy új életet kell kezdeniük ismeretlen környezetben, a hátrahagyott barátok, rokonok és testvérek kényelme nélkül. A Children's Aid Society árvajáratai 1929-ig működtek, és ez a szöveg az egyik ügynök - Herman Clarke tiszteletes úr - történetét mutatja be. Clarke tiszteletes 1900-ban lépett a Társaság szolgálatába, és fáradhatatlanul odaadóan segítette a gondjaira bízott gyermekeket. Szolgálata a Minnisota állambeli Dodge Centerben volt, később pedig az ohiói Cincinnati és a michigani Battle Creek gyermekotthonainak vezetésével bízták meg. Az évek során több ezer mérföldet utazott vasúton árva védenceivel, és évente akár kétezer levelet is kapott tőlük. Élete alkonyán a tiszteletes elkezdte összeállítani az unokái számára a családi genealógiát és a társasággal töltött éveit részletező albumokat.
E hét albumból hatot a szerző fedezett fel, és ezek képezik e történet alapját. Az árvákról és nevelőcsaládjaikról készült számos fénykép, valamint a társaság által kiadott hirdetések fakszimiléi és az árvavonat-költészet külön fejezetben gazdagítják ezt a szöveget.
