Az ábécéháború: Egy történet a diszlexiáról

Olvasói vélemények

A könyv célja, hogy a diszlexiával a gyermek szemszögéből foglalkozzon, segítve a fiatal olvasóknak megérteni, hogy nincsenek egyedül a problémáikkal. Sok szülő és pedagógus értékeli a diszlexiáról és annak lehetséges erősségeiről szóló pozitív üzeneteket, míg egyesek túlságosan negatívnak vagy részletesnek találják a fiatalabb olvasók számára. A könyv sok gyermek számára önbizalmat és kapcsolatteremtést jelentett, ugyanakkor a diszlexia ábrázolásával és az elbeszélés érzelmi hangvételével kapcsolatban vegyes vélemények fogalmazódtak meg.

A könyvet dicsérték azért, mert növeli a diszlexiás gyermekek önbizalmát, segít nekik abban, hogy megértsék őket, és ne érezzék magukat egyedül. Pozitív megközelítést nyújt az erősségek és a tanulási különbségek felismeréséhez. Sok olvasó arról számolt be, hogy fontos beszélgetéseket indít el a diszlexiáról és a vele járó kihívásokról.

Néhány olvasó úgy érzi, hogy a könyv negatív képet mutat be a diszlexiáról, és nem minden gyermeket érint, különösen azokat, akik nem érzik magukat lekicsinylőnek a tanulási nehézségeik miatt. Azt is kritizálják, hogy túl hosszú és részletes a fiatalabb vagy nehézségekkel küzdő olvasók számára, így kevésbé alkalmas bizonyos oktatási környezetekben.

(62 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Alphabet War: A Story about Dyslexia

Könyv tartalma:

Az év legjobb gyerekkönyvei, Bank Street College

Amikor Ádám elkezdte az óvodát, a tanító néni azt akarta, hogy tanuljon a betűkről. De a "p" úgy nézett ki, mint a "q", és a "b" úgy nézett ki, mint a "d". Ádám inkább színezett vagy agyagot formázott. Első osztályban a tanító néni azt akarta, hogy a betűket szavakba rakja, hogy tudjon olvasni. Ez volt az ábécéháború kezdete. A "volt" úgy nézett ki, mint a "láttam", és az "ott" úgy nézett ki, mint az "akkor". Az osztályában szinte mindenki más megtanult olvasni, de Adam háborút vívott a betűk ellen.

Másodikban meg kellett tanulnia betűzni, ami szintén lehetetlen volt. Most annyira frusztrált volt, hogy bajba került, és az igazgatói irodába kellett mennie. Harmadikban végre megkapta a megfelelő segítséget. Lassan kezdett jobban teljesíteni. A negyedik osztályban megtanulta, hogy más dolgokban is kiemelkedő tud lenni. Ez adta meg neki az önbizalmat, hogy az olvasással is kockáztasson. Egy nap azon kapta magát, hogy egyedül olvas egy könyvet!