The Apocryphal Sunday: History and Texts from Late Antiquity
A késő antikvitásból származó apokrif és pszeudepigráf szövegek sora utal a vasárnap mint a megkeresztelt keresztények számára ünnepnap fontosságára. Az első és legfontosabb az úgynevezett Mennyei levél, amely egészen a modern időkig széles körű és hosszan tartó recepciót élvezett, bár már a kezdetektől fogva hamisítványként is bírálták.
Sajnos ezek a szövegek eddig nem kaptak kellő figyelmet. Ez a kötet a Mennyből jövő levél különböző változatait, valamint más szövegeket mutat be (a kazáriai zsinat pszeudepigráfiai aktái; Alexandriai Euszebiosz, János Krizosztomosz és Kazáriai Bazil pszeudepigráfiai prédikációi; Jézus Krisztus Didascaliájának vagy Diataxisának részletei; János második apokrif apokalipszise; a Visio Pauli; Sophronius jeruzsálemi prédikációja; és Anasztázia apokalipszise), fordítással és kommentárral együtt. A bevezető elbeszéli e levél történetét, és integrálja azt, valamint a többi szöveget a vasárnap kultúrtörténetébe.
Világossá válik, hogy a vasárnap mint pihenőnap és ünnepnap sokáig nem állt az egyházi ünnepnaptár kialakításának előterében, bár Konstantin császár Kr. u.
321-ben törvényt hozott a vasárnapi ünnepi pihenésről. A vasárnap inkább az idő és a naptár keresztényesítése végét jelzi, amikor a húsvét, a pünkösd, a karácsony és a vértanúk ünnepe már magától értetődő volt. E szövegek szerzői nyilvánvalóan fel akarták gyorsítani ezt a folyamatot, ezért egy névtelen személy még ahhoz is folyamodott, hogy magát Krisztust mutassa be e levél szerzőjeként.
Itt súlyos büntetésekkel fenyegetik mindazokat, akik nem tartják be a vasárnapot, akik úgy dolgoznak, mintha hétköznap lenne, és akik kihagyják az istentiszteletet. A széleskörű hagyomány azt mutatja, hogy a levelet minden kritika ellenére olvasták és terjesztették, sőt a levéllánc korai formájává vált.