Olvasói vélemények
Összegzés:A könyv Frederick Barthelme novelláinak gyűjteménye, amely vegyes érzéseket vált ki az olvasókból. Egyesek értékelik a mélységet, a humort és a hétköznapi élet ábrázolásának mesterségét, míg mások a történetek felejthetőségét vagy tartalmatlanságát kritizálják. A kiemelkedő pontok közé tartoznak a megnyerő jellemrajzok és a hétköznapi helyzetek egyedi nézőpontjai, bár egyesek úgy érzik, hogy az elbeszélések nem vezetnek sehová sem, ami jelentős lenne.
Előnyök:Az olvasók dicsérik Barthelme mesteri történetmesélését, humorát és azt a képességét, hogy a hétköznapi életet a kegyelem pillanataivá alakítja. Írása hitelesen ragadja meg az emberi kapcsolatok bonyolultságát, és sokan találják a történeteket átélhetőnek és éleslátónak. A stílusát dicsérik, mert visszafogott és visszafogott, okos megfigyelésekkel, amelyek visszhangot keltenek.
Hátrányok:A kritikusok szerint a történetek értelmetlennek vagy túlságosan leegyszerűsítettnek tűnhetnek, „történetek a semmiről” vagy érdektelennek nevezve őket. Egyes kritikák felejthető karaktereket és a cselekményfejlődés hiányát említik. Egyes olvasók más szerzők származékának vagy utánzójának tartják a gyűjteményt, megkérdőjelezve az elbeszélések eredetiségét és mélységét.
(12 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
The Law of Averages: New and Selected Stories
Könyv tartalma:
Húsz évvel ezelőtt Frederick Barthelme olyan történeteket kezdett el publikálni, amelyek a feje tetejére állították az olvasók elvárásait.
A The New Yorkerben, az Esquire-ben, a GQ-ban és máshol olyan történeteket publikált, amelyek megcáfolták az uralkodó irodalmi előfeltevéseket, és újfajta gondos és szeretetteljes figyelemmel és képzelőerővel kezelték a leghétköznapibb életünket. Bensőséges, vicces, furcsa, részletes, kacagtató történeteket írt olyan kapcsolatokról, amelyek majdnem megtörténnek, és olyanokról, amelyek majdnem nem, arról, hogyan nézünk egymásra, amikor olyan dolgokat gondolunk komolyan, amelyeket nem tudjuk rávenni magunkat, hogy kimondjuk.
Mielőtt még léteztek volna a lazsálók, a parkolóban ülő gyerekek vagy a hétköznapokat komolyan vevő történetek, Frederick Barthelme-nek voltak ezek az előrelátó történetei. Ő már akkor poszt-ironikus álláspontot foglalt el, amikor a poszt-ironikusnak még neve sem volt. Oda vitte a fikciót, ahová akkoriban kevesen voltak hajlandóak elmenni, témái a kis románcok, a magánéleti félelmek, a külvárosi elidegenedés, az irodai szorongás, a kulturális elszigeteltség, a látszólag jelentéktelen megaláztatások és a növekvő információfelesleg voltak (a CNN egy szociológiai regény, jegyezte meg egyszer).
Olyan lézerműtéti pontossággal írt - és ír ma is -, amely megdöbbenti és elragadtatja az olvasókat és a kritikusokat egyaránt. Ha az új irodalmi partira kicsit korábban érkezett is, mint a többi vendég, nem távozott korán, és így jól szerepel Az átlagok törvényében, ahol régi és új történetek egymás mellett, bőséges örömeikről lemondani készek.
