The Atlantic Bluefin Tuna
Azzal, hogy az ENSZ Tengerjogi Egyezménye elismerte a parti államok számára a 200 tengeri mérföldes joghatósági övezetet vagy kizárólagos gazdasági övezetet, a parti államok jogot kaptak arra, hogy a nagy távolságra vándorló halfajokra, például az atlanti kékúszójú tonhalra vonatkozó védelmi és gazdálkodási intézkedéseket minden eddiginél nagyobb területen állapítsanak meg. Mivel ezek a nagy távolságra vándorló fajok nem egy adott joghatósági területen maradnak, hanem több parti állam joghatósági területe és a nyílt tenger között léteznek, nyilvánvaló az államok közötti együttműködés szükségessége.
Ez az együttműködés e tonhalfajok tekintetében egy regionális halászati gazdálkodási szervezet, nevezetesen az ICCAT formájában valósul meg. Az utóbbi években azonban egyre több nemzetközi kritika érte az ICCAT által a nyílt tengeri halászat irányításának fenntarthatatlan megközelítését. A veszélyeztetett atlanti kékúszójú tonhal állományának csökkenő egészségi állapota miatt 2010-ben javaslatot tettek arra, hogy ezt a tonhalat vegyék fel a CITES-egyezmény I.
függelékébe. Ez a szakdolgozat a fent említett egyezményeket, valamint az ENSZ halállomány-megállapodást, mint olyan szabályozási mechanizmusokat vizsgálja, amelyek jogi eszközökkel (is) szolgálhatnak az atlanti kékúszójú tonhal fenntarthatóbb védelmének megteremtéséhez.
© Book1 Group - minden jog fenntartva.
Az oldal tartalma sem részben, sem egészben nem másolható és nem használható fel a tulajdonos írásos engedélye nélkül.
Utolsó módosítás időpontja: 2024.11.13 21:05 (GMT)