Értékelés:
A könyv elgondolkodtatóan vizsgálja a gazdaságpolitikát és a jövedelmi egyenlőtlenségeket, megkérdőjelezve a mainstream felfogást és a pénzügyi retorikát. Bár értékes meglátásokkal és empirikus alátámasztással szolgál állításaihoz, egyes olvasók számára a szaknyelv és a tartalom bonyolultsága akadályozza a megértést. A kulcsfogalmak ismétlése szintén vitatéma, egyesek a hangsúlyozás miatt értékelik, míg mások túlzásnak találják.
Előnyök:⬤ Kiváló meglátások és új perspektívák a gazdasági kérdésekről.
⬤ Elgondolkodtató érvek, amelyek megkérdőjelezik a hagyományos bölcsességet.
⬤ Jól szervezett vitát folytat a gazdaságpolitikáról és az egyenlőtlenségről.
⬤ Empirikusan alátámasztott állítások és kiterjedt hivatkozások a további vizsgálódáshoz.
⬤ Elkötelezi az olvasót a gazdaság összetettségének megértésében.
⬤ A bonyolult és szakszerű nyelvezet a laikusok számára nehezen érthető.
⬤ A kulcskifejezések túlzott ismétlése egyes olvasókat bosszant.
⬤ Egyes kritikák szerint a könyv rosszul van megírva, így nehezen követhető.
⬤ Néhány politikai javaslat gyenge vagy irreálisnak tűnik.
⬤ Néhány olvasó úgy érzi, hogy a szöveg ésszerűtlen propagandaként szolgálhat.
(61 olvasói vélemény alapján)
The Upside of Inequality: How Good Intentions Undermine the Middle Class
Az amerikai gazdaság csapása nem az 1 százalék sikere - épp ellenkezőleg. Az igazi probléma a kormány jószándékú, de félrevezetett kísérlete, hogy csökkentse a sikerért járó juttatásokat.
Négy évvel ezelőtt Edward Conard ellentmondásos bestsellert írt Unintended Consequences címmel, amely tisztázta a 2008-as pénzügyi válságot, és megmagyarázta, miért gyorsult fel az USA növekedése más, magas bérű gazdaságokhoz képest. Figyelmeztetett arra, hogy a laza monetáris politika sem növekedést, sem inflációt nem fog eredményezni, hogy az expanzív fiskális politikának nem lesz tartós hatása a válságot követő növekedésre, és hogy a bankszektor megfontolatlan, helytelen hibáztatáson alapuló visszaszorítására tett meggondolatlan kísérletek lelassítják az amúgy is gyenge fellendülést. Sajnos igaza volt.
Most egy újabb provokatív érvvel állt elő: a jövedelmi egyenlőtlenségek iránti jelenlegi megszállottságunk elhibázott, és csak tovább lassítja a növekedést.
A tényeken alapuló logika segítségével Conard nyomon követi a gazdaság következményeit, amelyet most a kockázatvállalási képesség és a megfelelően képzett tehetségek hiánya korlátoz, nem pedig a munkaerő vagy a tőke, mint ahogyan az történelmileg volt. Ezt a friss nézőpontot arra használja, hogy megkérdőjelezze az olyan liberális közgazdászok következtetéseit, mint Larry Summers és Joseph Stiglitz, valamint a "cimborakapitalizmus" mítoszát szélesebb értelemben.
Ehelyett amellett érvel, hogy a sikeres amerikaiak többségének növekvő vagyona nem okolható a közép- és munkásosztály jövedelmének stagnálásáért. Ha valami, akkor az 1 százalék sikere felfelé irányuló nyomást gyakorolt a foglalkoztatásra és a bérekre.
Conard azzal érvel, hogy a sikerért járó magas fizetség arra ösztönzi a tehetségeket, hogy képezzék magukat és vállalják a kockázatokat, amelyek fokozatosan lazítják a növekedés korlátait. Az egyenlőtlenségek újraelosztással történő csökkentésére irányuló jó szándékú kísérletek eltompítják ezeket az ösztönzőket, és fokozatosan nemcsak az 1 százalékot, hanem mindenki mást is sújtanak.
Conard felvázol egy tervet a közép- és munkásosztály béreinek növelésére egy olyan gazdaságban, ahol a munkaerő-kínálat szinte végtelen, és amely a tőkeigényes gyártásról a tudásigényes, innovációvezérelt területek felé mozdul el. Arra buzdít, hogy ne az 1 százalék sikerét okoljuk a lassú bérnövekedésért, hanem fogadjuk el az egyenlőtlenség előnyeit: gyorsabb növekedést és nagyobb jólétet mindenki számára.