Az ékes képernyő: A film retorikája

Olvasói vélemények

Gilberto Perez Az ékes képernyő című könyve a film filozófiáját és művészetét vizsgálja, tárgyalva a film monológjait, dialógusait, témáit és filmkészítési technikáit. Bemutatja a filmkészítők és a közönség közötti dialektikus kapcsolatot, és betekintést nyújt abba, hogy a mozi hogyan lép kölcsönhatásba a valós élményekkel. Bár a könyv a filmművészet átfogó, figyelmet igénylő feltárását foglalja magában, és nem könnyű olvasmány, mégis dicséretet kap áttekinthetősége és mélysége miatt.

Magával ragadó írói stílus, jól rendszerezett meglátások, integrálja a filozófiát és az esztétikát, egyedi nézőpontot kínál a mozi számára, kapcsolatot teremt mind a filmkészítőkkel, mind a közönséggel, és széles körű filmtörténeti ismeretekkel rendelkezik.

Nem könnyű vagy gyors olvasmány, jelentős figyelmet és erőfeszítést igényelhet a bemutatott összetett gondolatok megértéséhez, és mélységében és terjedelmében nyomasztó lehet.

(4 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Eloquent Screen: A Rhetoric of Film

Könyv tartalma:

Egy élet filmes írói munkássága ebben a lélegzetelállító vallomásban csúcsosodik ki a film egyedülálló képességéről, hogy meg tud minket mozgatni.

A filmet általában „az egyetemes nyelvként” emlegetik, de hogyan képes ilyen könnyedén kommunikálni a kulturális és nyelvi határokat átlépve? A The Eloquent Screen című könyvében Gilberto Perez befolyásos filmkritikus megalkotja a film elménkre és érzékeinkre gyakorolt hathatós hatásainak alapművét.

Perez egy életen át tartó nézés és újranézés tapasztalataira támaszkodva a múlt és a jelen mestereinek szédítő választékát - köztük Chaplint, Fordot, Kiarostamit, Eisensteint, Malicket, Mizoguchit, Hanekét, Hitchcockot és Godard-t - idézi meg, hogy feltárja a filmkészítő és a közönség közötti tranzakciót. Azzal kezdi, hogy elmagyarázza, hogyan illeszkedik a film a meggyőzés és az érvelés retorikai hagyományába. Ezután Perez feltárja, hogyan testesíti meg a film a retorika központi trópusait - metafora, metonímia, allegória és szinkdoché -, majd egy izgalmas beszámolóval zárja a film látványos képességéről, amellyel a közönséggel való azonosulási kapcsolatokat képes létrehozni.

Bár számos kísérlet történt a film poétikájának kidolgozására, nem történt tartós kísérlet a film retorikájának megalkotására - olyan retorikára, amely hidat képez az esztétika és a közönség között. A The Eloquent Screen ezt a kihívást megragadva mutatja be, hogy a mozi mint a kortárs művészeti forma teljessége hogyan hoz létre egy olyan, alapvetően modern retorikát, amelyben a különböző nézőpontok világos fókuszba kerülnek.