Az elhagyott lány

Olvasói vélemények

A könyvben szívhez szóló és megrázóan szép versek találhatók, amelyek hangulatuktól függően más-más módon hatnak az olvasóra. Sok olvasó fejezi ki azt a vágyát, hogy többször is újraolvassa a könyvet, ami a mű mélységét és összetettségét jelzi.

Megrendítően szép versek, hangulatától függően különböző értelmezéseket nyújt, újraolvasásra ösztönöz.

A könyv lehetséges hátrányairól nem érkezett jelentés.

(4 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Derelict Daughter

Könyv tartalma:

„A Derelict Daughter már az első három sorban torkon ragadott: „Kiástam a bátyámat, / és a vállamhoz támasztottam, / súlya, mint egy megereszkedett kutyatápos zsák. Ez a gyűjtemény sisterg és szikrázik, elektromos a gyásztól és az erőszaktól, egy testvér öngyilkossága, egy apa halála, egy anya kibogozódása tölti fel. A múlt itt olyan, mint egy túlságosan is valóságos álom, amely nem akar véget érni, de a versek a sötétség ellenére olyan gyönyörűek, hogy be kell vallanom: nem akartam felébredni belőle.” -- MAGGIE SMITH

Brittney Scott debütáló verseskötete kivételes: bátor, vad és okos. Nagyon, nagyon okos. „Gyakran már halott vagyok, a haldoklásnak már vége” - mondja az »Álmok időjárása« című versében. Ezek a versek meggyőznek minket arról, hogy igazat mond. Ugyanakkor kifinomult és leleményes a versek egységesítésének módja. Évente sok gyűjteményt olvasok, de még soha nem olvastam olyan érzésekkel teli vagy az érzésekről olyan okosan beszélő kötetet, mint a Derelict Daughter, aki csak annyiban derelict, hogy megmenti önmagát. Ő egy zseniális új hang, és hallgatnunk kell rá. -- KELLY CHERRY

Brittney Scott első, The Derelict Daughter című gyűjteményének versei a tanúságtétel ősi munkájától sűrűek, az érzelmek mélységei végtelennek tűnnek. Itt szerelem, düh, gyász, szikárság és gyengédség él együtt a lakókocsik, hálószobák, fiatalkorúak börtöneinek, út menti árkoknak, szexnek, testnek és erdőnek egy olyan tájképén, amelyet Scott figyelmének mély ökológiája fon össze, az ő felfelé és befelé, át és ki beszél olyan mondatokban, amelyek merészek, strukturáltak és tele vannak a regiszterek égi grunge-jával, amelyben az elhagyatottsággal szüntelenül szembesülünk. „A bátyám halálában élek” - írja Scott az egyik versében. „A hiány az egyetlen igazi szín” - írja máshol. Ez a szín és ez az élet, amely Scott debütáló könyvében végig nagyon is jelen van, többszörös borzongást küldött a nyakamba és a gerincembe. Olvassa el, olvassa el újra, majd ossza meg a barátaival. -- THORPE MOECKEL