Olvasói vélemények
Összegzés:Michael Gazzaniga „Az elme múltja” című könyve az emberi tudatosság és az agyműködés átgondolt feltárása, különös tekintettel a bal félteke „értelmezőjének” fogalmára, amely a tapasztalatainkról szóló narratívákat építi fel. Bár sok olvasó lenyűgözőnek és tanulságosnak találja a meglátásokat, az írás mélysége és világossága nem következetes, ami néha kihívást jelent a közönség számára.
Előnyök:⬤ Elgondolkodtató és tanulságos, a tudatosság és az agy működésével kapcsolatos felismeréseket nyújt.
⬤ Az általános közönség számára íródott, és így az összetett témák is érthetővé válnak.
⬤ Olyan fontos fogalmakat tárgyal, mint az „értelmező”, amelyet sokan hasznosnak találnak az elme-agy kapcsolatok megértéséhez.
⬤ Magával ragadó anekdoták és az idegtudományból vett példák teszik a történetmesélést lebilincselővé.
⬤ Megkérdőjelezi a szabad akaratról és a tudatosságról alkotott hagyományos nézeteket.
Hátrányok:⬤ Következetlen írásmód; időnként túlságosan technikai vagy a közönség számára túlságosan leegyszerűsített.
⬤ Néhány olvasó úgy érezte, hogy a kritikus fogalmak, különösen a tudatosság tárgyalása nem elég mélyreható.
⬤ Az „értelmező” magyarázatában és annak következményeiben rejlő kétértelműségek összezavarhatják az olvasókat.
⬤ A szerzőnek az ellentétes nézetekkel szembeni néha leereszkedő hangneme alááshatja a hitelességét.
⬤ Gondos olvasást igényel, ami korlátozhatja a hozzáférhetőséget bizonyos közönségcsoportok számára.
(19 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
The Mind's Past
Könyv tartalma:
Miért ragaszkodik az emberi agy a világ értelmezéséhez és a narratíva felépítéséhez? Ebben az úttörő munkában Michael S. Gazzaniga, a világ egyik legjelentősebb kognitív idegtudósa bemutatja, hogy elménk és agyunk hogyan képes arra a bámulatos teljesítményre, hogy megkonstruálja a múltunkat - ez a folyamat nyilvánvalóan tele van érzékelési, emlékezeti és ítélkezési hibákkal. Azzal, hogy megmutatja, hogy az agyunkba épített sajátos rendszerek automatikusan és nagyrészt a tudatos tudatosságunkon kívül végzik munkájukat, Gazzaniga megkérdőjelezi az énről és a valóságról alkotott mindennapi elképzeléseinket. Elméleteinek következményei mélyen belenyúlnak az érzékelés és az emlékezet természetébe, az emberi ösztönök mélységébe, valamint abba, hogy miként konstruáljuk meg, kik vagyunk és hogyan illeszkedünk a minket körülvevő világba.
Az elmúlt harminc évben az elmetudományok nemcsak arról alkottak képet, hogyan épül fel az agyunk, hanem arról is, hogy mire épült. A kialakulóban lévő kép csodálatosan világos és lényegre törő, és alátámasztja William James azon felfogását, hogy az embereknek sokkal több ösztönük van, mint más állatoknak. Minden csecsemő olyan áramkörökkel születik, amelyek olyan információkat számolnak ki, amelyek lehetővé teszik számára a fizikai világban való működést. Még az is lehet, hogy az, ami segít nekünk a társadalmi kapcsolatok megértésében, a csecsemő agyának átadott érzékelési törvényekből nőtt ki. Valójában a kultúra átadásának képessége - amely csak egy része az emberi repertoárnak - számos automatikus és egyedi érzékelési-motoros folyamatunkból eredhet, amelyek olyan mentális képességeket eredményeznek, mint a hit és a kultúra.
Gazzaniga elmagyarázza, hogyan értelmezi az elme az agy által már feldolgozott adatokat, így "mi" az utolsók vagyunk. Megmutatja, hogy amit "mi" látunk, az gyakran illúzió, és egyáltalán nem az, amit az agyunk érzékel. A hamis emlékek tapasztalataink részévé válnak; az önéletrajz fikció. Azzal, hogy feltárja, hogyan teszi az agy lehetővé az elmét, Gazzaniga az emberi evolúció egyik legnagyobb rejtélye felé mutat: hogyan válunk azzá, akik vagyunk.
