Az elnökség újjáalakítása: Roosevelt, Taft és Wilson, 1901-1916

Olvasói vélemények

A könyv részletesen elemzi Theodore Roosevelt, William Howard Taft és Woodrow Wilson elnökségét a progresszív korszakban. Azt állítja, hogy egyéni karakterük és tapasztalataik a tágabb történelmi kontextus mellett alakították elnökségüket és azt a képességüket, hogy a korlátozott erőforrások ellenére is képesek voltak hatalmat gyakorolni. Az írás magával ragadó, különösen Taftot illetően, és a könyv szervezése segíti a komplex érvek megértését.

Kiválóan tárgyalja a progresszív korszak elnökeit, különösen Rooseveltet és Taftot. A szerző érdekes elemzést nyújt arról, hogy a személyes jellem hogyan befolyásolta a politikai hatalmat. A könyv jól szervezett, így az összetett érvek könnyen érthetővé válnak. Élvezetes olvasmány, és hozzájárul a korszak és vezetőinek mélyebb megértéséhez.

Egyesek talán úgy találják, hogy az esetek kiválasztása nem elegendő az átfogó általánosításokhoz. A könyv időnként irreleváns állításokat tartalmaz, amelyek elvonhatják a figyelmet a fő érvektől.

(3 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Remaking the Presidency: Roosevelt, Taft, and Wilson, 1901-1916

Könyv tartalma:

Az amerikai történelem egy olyan időszakában, amelyet a kongresszusi elsőbbség, az elnöki passzivitás és a kormányzati fellépéssel szembeni ellenséges magatartás jellemzett, Theodore Roosevelt és Woodrow Wilson az aktivista vezetés révén váltak ikonikus elnökökké. Peri Arnold, a vezető elnökkutató, az életrajzírókon túlmutatva elmagyarázza, mi különböztette meg Rooseveltet valójában elődjétől, William McKinleytől, miben különbözött Wilson utódjától, Warren G. Hardingtól, és hogyan érthetjük meg jobban a köztes időszakban elfeledett William Howard Taftot.

Ez az első összehasonlító tanulmány a három progresszív korszakbeli elnökről, amely megvizsgálja a kontextust, amelyben szolgáltak, az elnökség változó intézményi szerepét és mindegyikük személyes jellemzőit. Arnold elmagyarázza, hogy Roosevelt és Wilson miért törekedett aktivista szerepkörre, hogyan szerezték meg a hatékony vezetés eszközeit egy olyan szerepkörben, amely ezt korábban nem támogatta, és hogy mindhárman hogyan tudtak a változó intézmények és a politika hullámzó keresztáramlataiban teljesen eltérő eredménnyel tárgyalni.

Arnold felvázolja a huszadik századforduló amerikai politikai színterét, amelyet a pártszervezetek gyengülése, az érdekcsoportok és a nyomtatott média térnyerése, valamint a reformok iránti növekvő igények jellemeztek. Bemutatja, hogy a progresszív korszak elnökei hogyan jelentettek átmenetet a tizenkilencedik század fékek és ellensúlyok rendszeréből a huszadik század expanzív elnöki szerepébe, még akkor is, ha a végrehajtó vezetés iránti igények ellentétben álltak az elnökség önálló cselekvésre szolgáló eszközeivel.

Mindegyik elnöknek egyedülálló kihívást jelentett, hogy kísérletezzen a hivatal új politikai függetlenségi lehetőségeivel a párttól és a kongresszustól, és Arnold elmagyarázza, hogyan kellett mindegyiküknek igazolniuk az ilyen kísérletezéshez szükséges felhatalmazásukat. Azt is bemutatja, hogyan tükröződtek intézkedéseik konkrét politikai esettanulmányokban: a Northern Trust és a haditengerészet modernizálása Roosevelt alatt, a vámreform és a Pinchot/Ballinger vita a természetvédelemről Taft alatt, valamint a Federal Reserve és a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság Wilson alatt.

Végül Arnold bemutatja, hogy a korszak erjedése hogyan hatott mind az elnökségre, mind a hivatalban lévőkre, és hogy ezek hogyan hatottak a progresszív politikára. Ennél is fontosabb, hogy segít jobban megérteni két olyan elnököt, akik továbbra is inspirálják a különböző irányultságú politikusokat, és összefüggésbe hozza vezetői stílusukat az elnökség modernkori fejlődésével.