Human Rights and the Arab Spring: The Cases of Tunisia and Egypt (St. James's Studies in World Affairs)
2015-re, négy évvel az arab tavasz kezdete után, az arab világ egységes politikai reformnarratívájának kilátásai érezhetően csökkentek.
A reformok és az államépítés regionális műhelyének példátlan lehetősége megrekedt, mivel az iszlamista mozgalmak inkább az identitás és a vallási etika kérdései miatt aggódtak, és a "mély állam" intézményeinek régi gárdája (főként a katonai vagy vallási személyzet) inkább a forradalmakkal szállt szembe, mint az alkotmányossággal foglalkozott. Általánosságban elmondható, hogy mind az új kormányok, mind az egy szálba kapaszkodó, a változások hullámaival küzdeni próbáló kormányok a rendőri erőre támaszkodva próbálták megfékezni a tiltakozásokat, ami döntő kérdéseket vetett fel, akár "orientalista", akár más módon szándékosan regresszív: A forradalom utáni események bebizonyították-e, hogy a Közel-Kelet összeegyeztethetetlen a demokráciával és a nemzetközi emberi jogi normákkal? Vajon kudarcra van-e ítélve, ha a Közel-Keleten meghonosítjuk ezeket a koncepciókat? A könyv ezeket a kérdéseket a 2011 januárjában kirobbant arab tavasz során kibontakozó, először Tunéziában, majd hat másik arab országban, köztük a legnépesebb országban, Egyiptomban kibontakozó arab tavasz során vizsgálja.
Az Emberi jogok és az arab tavasz az "emberi jogok" szempontjából kiemeli, elemzi és szembeállítja az arab tavasz sikermodelljének számító Tunézia helyzetét a "jázminforradalom" előtt és után, valamint az arab tavasz legjelentősebb kudarcának számító Egyiptomét a 2011-es forradalom előtt és az azt követő "ellenforradalom" után, amelyet a katonai vezetés vezetett. A könyv végső célja, hogy érveljen egy korabeli arab Magna Carta, egy olyan tartós jogi dokumentum mellett, amely felhasználható a hatalmon lévők (akár uralkodók, akár dinasztikus "monarchikus elnökségek") felelősségre vonására, hogy jogi alapot teremtsen a régió demokratizálódásához, liberalizációjához, esetleg szekularizációjához, vagy legalábbis a nemzetközi emberi jogi törvények és normák nagyobb tiszteletben tartásához.