Az emlékezet szigetei: A holokauszt (nem)emlékezetének tájképe a lengyel oktatásban 1989-2015 között

Eredeti címe:

Islands of Memory: The Landscape of the (Non)Memory of the Holocaust in Polish Education Between 1989-2015

Könyv tartalma:

Ez a könyv a holokauszt emlékezetének (megfelelőbb lenne Marianne Hirsh kifejezése, a posztemlékezet) kérdéseivel foglalkozik a lengyel fiatalok körében, valamint a zsidókkal és a holokauszttal kapcsolatos attitűdökkel más országok oktatási fejleményeinek összehasonlító kontextusában. A "zsidók" kifejezés, amint azt Joanna Tokarska-Bakir (2010) helyesen megjegyezte, dekontextualizált kifejezés, amelyet itt Antoni Sulek (2010) értelmében kollektív "szimbolikus" entitásként használunk. A hangsúly az oktatásra (értékek átadására), az attitűdváltozásokra és a zsidók emlékének és kultúrájának megőrzése (vagy ellensúlyozása) érdekében a mai Lengyelországban tett intézkedésekre helyeződött. A tanulmány, amelyre a könyv elsősorban hivatkozik, 2008-ban készült, és az 1998-ban végzett első után a lengyel serdülők országos reprezentatív mintáján végzett második vizsgálat volt. Az adatok távolinak tűnhetnek attól a jelenlegi politikai helyzettől, hogy visszalépünk a holokausztról szóló oktatás fokozásának tendenciájától, amely 1989 után és különösen 2000 és 2005 között dominált, mindazonáltal olyan tendenciákat és konkrét oktatási beavatkozások eredményeit mutatják be, amelyek egyetemesek, és példaként szolgálhatnak különböző geopolitikai kontextusok számára.

A kutatás középpontjában nem elsősorban az emlékezetpolitika állt, amely gyakran nemzeti megközelítésben zajlik, bár az állami kezdeményezésekre is felhívja az olvasó figyelmét, hanem inkább az alulról jövő, gyakran helyi civil szervezetek (NGO-k) vagy egyes tanárok és/vagy diákok által kezdeményezett akciók. Ez a tanulmány arra tett kísérletet, hogy feltárja, milyen helyet foglalnak (vagy nem foglalnak) el a zsidók az emlékezés kultúrájában Lengyelországban, ahol a háború előtti Európa legnagyobb zsidó közössége élt, amelynek több mint 90%-át meggyilkolták a holokauszt során. A kihívás az volt, hogy megmutassuk a zsidó történelem és kultúra nemzeti kultúrába való integrálását célzó jelenségek sokféleségét, beleértve az iskolán kívüli oktatás területeit is, gyakran a mainstream oktatáspolitika ellenében, szem előtt tartva, hogy a jelenleg Lengyelországban élő zsidók sok esetben aktív partnerei a különböző állami kezdeményezéseknek is. Ritkán találunk olyan mélyreható empirikus kutatásokat, amelyek az emlékezetépítés területeinek együttesét és a fiatalok attitűdjeit vizsgálják, beleértve az oktatási területen végzett tevékenységek (nem kormányzati szervezetek programjai és iskolai projektek) értékelését, különös tekintettel az oktatási programok hosszú távú hatásaira. A projektet megelőzően az volt a feltételezés, hogy a kutatás során felmerülő kérdések felvetése további tanulmányokat fog ösztönözni.

A könyv három részre oszlik: Emlékezet, attitűdök és cselekedetek. Bár a könyv mindhárom része a holokauszt emlékezetének rekonstruálására és dekonstruálására irányuló, 2000 utáni Lengyelországban zajló folyamat elemzését célozza, beleértve a lengyel fiatalok zsidókhoz, a Shoah-hoz és a Shoah emlékezetéhez való viszonyulásának dinamikáját, a könyv mindhárom része különböző elméleteken alapul, és különböző koncepciók ihlették. A tanulmányt megelőzően az volt a feltételezés, hogy az attitűdváltozásnak ez az összetett folyamata nem értelmezhető és magyarázható egyetlen tudományág vagy elmélet keretein belül. Az oktatás és a kultúratudományok mindenképpen jelentős szerepet játszottak a holokauszt és a gazdag lengyelországi zsidó kultúra maradványainak kutatására, tanulmányozására és a róluk való megemlékezésre irányuló kezdeményezések feltárásában, de a szociológia, az antropológia és a pszichológia is szerepet játszott abban, hogy segítsen különböző nézőpontokból látni ezt a folyamatot.