Értékelés:
Efrén Olivares „A fiam belehal a bánatba” című memoárja a bevándorlás kemény valóságát mutatja be, különös tekintettel a családok szétválasztására az amerikai határon. A személyes történetmesélés és az ügyfelek elbeszélései révén Olivares rávilágít az amerikai bevándorlási politika alapjául szolgáló embertelenségre, és hangsúlyozza a közös emberséget és a társadalmi változás szükségességét. Számos kritika kiemeli a mély érzelmi hatást és a cselekvésre való ösztönzést, míg egyes kritikák az írói stílus korlátaira utalnak.
Előnyök:⬤ Mélyen személyes és érzelmes elbeszélés, amely betekintést nyújt a bevándorlási küzdelmekbe.
⬤ Rávilágít a fontos társadalmi kérdésekre, különösen a családok szétválasztásának hatására.
⬤ Inspiráló és elgondolkodtató, és képes megváltoztatni az olvasók emberiségről alkotott nézeteit.
⬤ Hatékonyan integrálja a történelmi kontextust és a személyes tapasztalatokat.
⬤ Az amerikai bevándorlás megértéséhez nélkülözhetetlen olvasmányként ajánlott.
⬤ Egyes kritikák szerint az írásmód száraz vagy nehezen befogadható.
⬤ Néhány olvasó úgy érezte, hogy a könyv öncélú, vagy nem nyújt új meglátásokat.
⬤ Néhányan csalódottságukat fejezték ki a szerző hátterével kapcsolatban, ami arra utal, hogy nem érti a bevándorlói tapasztalatokat.
⬤ Egyes olvasók a tárgyalt témák érzelmi súlya miatt nehezen olvashatónak találták.
(13 olvasói vélemény alapján)
My Boy Will Die of Sorrow: A Memoir of Immigration from the Front Lines
NEMZETKÖZI LATINO KÖNYVDÍJ NYERTES - A legjobb politikai/aktuális témájú könyv Raul Yzaguirre-díja
Egy emberi jogi ügyvéd mélyen személyes nézőpontja - akinek a dél-texasi családok szétválasztása elleni harc frontvonalában végzett munkája összefonódik saját történetével, amikor tizenhárom évesen az Egyesült Államokba bevándorolt -, és az Egyesült Államok történelmét a bevándorlók nemzeteként, de egyben a bevándorlók ellen irányuló nemzetként is értelmezi. 2018 nyarán Efrén C. Olivares több száz bevándorló család képviseletében találta magát, amikor a zéró tolerancia több ezer gyermeket választott el szüleitől az amerikai-mexikói határon. Huszonöt évvel korábban saját apjától is több évre elválasztották, amikor az az Egyesült Államokba vándorolt dolgozni. Családjuk végül Texasban egyesült újra, ahol Efrén és testvére középiskolába jártak, és új nyelvet és kultúrát tanultak.
Azzal, hogy Olivares a saját története mellett megosztja ezeket a megrázó családelszakítási történeteket, hangot ad azoknak a bevándorlóknak, akiket megbüntettek és elhallgattak, mert biztonságot és lehetőségeket kerestek. Rajta keresztül találkozunk Marióval és lányával, Oraliával, Vivianával és fiával, Sandróval, Patriciával és fiával, Alessandróval és még sokakkal. Látjuk, hogy az Egyesült Államokat látszólag összekötő elvek hogyan esnek szét a határainál.
A My Boy Will Die of Sorrow a bánatba fog halni a bevándorlók akkori és mai tapasztalataira reflektál, arra, hogy mit tesznek az elválasztások a családokkal, és hogy maga az elválás hogyan ad egy újabb réteget a bevándorlói identitáshoz. A társadalmunk peremén - szó szerint és átvitt értelemben is a határon - élő embertársaink iránti aggodalmunkat az alakítja, hogy hogyan tekintünk magunkra mind polgártársainkkal, mind a bevándorlókkal kapcsolatban. Nemcsak a jogot és a bevándorlási politikát tárgyalja közérthetően, hanem azt is bemutatja, hogy ez az ellenséges viszonyulás nem új keletű: a gyerekeket ketrecbe zárták, amikor Ellis Islanden keresztül érkeztek, és a japán amerikaiakat a második világháború alatt erőszakkal elválasztották családjuktól és internálták. Azzal, hogy Olivares egymás mellett vizsgálja személyes történetét és az általa képviselt családok történeteit, értelmesen bevonja az olvasókat abba, hogy mit jelent Amerikában a nemzethez tartozás, és kihívást jelent számunkra, hogy megkérdőjelezzük saját empátiánkat és együttérzésünket.