Az én lobotómiám: Emlékirataim

Olvasói vélemények

Az „Az én lobotómiám” című könyv Howard Dully megrázó, igaz történetét meséli el, aki tizenkét éves korában lobotómián esett át bántalmazó mostohaanyja és egy túlbuzgó orvos félrevezetése miatt. A gyermekkori traumák, köztük az érzelmi bántalmazás és elhanyagolás ellenére Howard útja a rugalmasság és a személyes fejlődés útját mutatja, és végül sikeres életet épít magának. Míg sok kritikust meghatott a történet érzelmi mélysége és jelentősége, néhányan csalódottságuknak adtak hangot az elbeszélés szerkezete és a lobotómia helyett a bántalmazó múltra való összpontosítás miatt.

A könyvet mélyen megindítónak, megragadónak és elgondolkodtatónak írják le, a rugalmasság erőteljes és inspiráló történetével. A kritikusok dicsérték Howard Dully erejét és képességét, hogy traumatikus múltja ellenére is képes volt teljes életet teremteni. Sokan értékelték az elbeszélés érzelmi nyerseségét és a mentális egészségről és a gyermekjólétről szóló viták szempontjából való relevanciáját.

A kritikusok megjegyezték, hogy a könyv néha nem fókuszál magára a lobotómiára, egyesek úgy érezték, hogy elsősorban Howard problémás gyermekkorát meséli el, ahelyett, hogy a műtét következményeivel foglalkozna. Mások megemlítették, hogy az elbeszélést unalmasnak és kevéssé világosnak érezték a kapcsolatai és viselkedési problémái tekintetében. Voltak olyan megjegyzések is, amelyek szerint több részletet szerettek volna megtudni a beavatkozás utóhatásairól, és kevesebb hangsúlyt szerettek volna fektetni a családtörténetre.

(481 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

My Lobotomy: A Memoir

Könyv tartalma:

Howard Dully, a transzorbitális lobotámia egyik legfiatalabb címzettjének szívből jövő emlékiratában megosztja fájdalmasan diszfunkcionális gyermekkorának, elvesztegetett ifjúságának, a tőle elvett életéért folytatott küzdelmének és megváltásának történetét.

Tizenkét évesen Howard Dully ugyanazokat a bűnöket követte el, mint a többi korabeli fiú: szeszélyes és rendetlen volt, a testvéreivel randalírozott, csak azért ellenkezett, hogy bizonyítson, és örökös ellentétben állt a szüleivel. Mégis, valahogy ez a normális fiú lett az egyik legfiatalabb ember, akin Dr. Walter Freeman elvégezte barbár transzorbitális - vagy jégcsákányos - lobotómiáját.

Howardot a műtétet követő egy éven belül elhagyta a családja, tinédzserkorát elmegyógyintézetben, húszas éveit börtönben, harmincas éveit pedig palackban töltötte. Csak negyvenes éveiben kezdte összeszedni magát. De még akkor is, amikor elkezdte élni a "normális" életet, amitől megtagadták, Howard egy kérdéssel küzdött: Miért?

Csak három ember tudhatta az igazságot: Freeman, a férfi, aki a beavatkozást végezte; Lou, a rideg és követelőző mostohaanya, aki Howardot az orvos tudomására hozta; és az apja, Rodney. A három közül csak Rodney élt még, az a férfi, aki nem avatkozott be a fia érdekében. Az idő fogytán volt. Howard évtizedek óta először stabil és boldog volt, és válaszokat kezdett keresni.

Kutatásai során Howard találkozott más lobotómiás betegekkel és családjaikkal, beszélt Freeman egyik fiával apja ellentmondásos életművéről, és szembesítette Rodney-t a bűnrészességével. És az archívumban, ahol az orvos aktáit tárolják, végül szembesült az igazsággal.

A Lobotómiám című könyv feltárja, mi történt egy olyan gyermekkel, akit senki - sem az apja, sem az orvosi közösség, sem az állam - nem volt hajlandó megvédeni, és az elmebetegségek kezelésének egy szégyenletes fejezetét tárja fel. Végső soron azonban ez egy ember életének erőteljes és megható krónikája.