Az építészet klasszikus nyelve

Olvasói vélemények

A könyv nagyra értékelt bevezetés a klasszikus építészetbe, amely világos betekintést nyújt annak történetébe és fejlődésébe. Míg a könyv hatékony prózája és egyszerű magyarázatai miatt méltán elismert, számos kritikus a fényképek minőségével kapcsolatos problémákra hívta fel a figyelmet: a fényképeket kicsinek és homályosnak nevezték. A könyv inkább történelmi, mint gyakorlatias, ami a tartalommal kapcsolatos elvárások megoszlását eredményezi.

⬤ Kezdőknek is kiváló
⬤ világos és lényeglátó írás
⬤ széles történelmi ívet ölel fel tömör módon
⬤ oktatóknak és építészhallgatóknak kifejezetten ajánlott
⬤ nagyban elősegíti az építészeti nyelvezet megértését
⬤ megfizethető ár.

⬤ A fényképek kicsik és rossz minőségűek
⬤ egyes olvasók inkább tervezési útmutatót várnak, mint történeti szöveget
⬤ a szójegyzékben korlátozott illusztrációk
⬤ nem biztos, hogy megfelelnek az építészeti részletek képi bemutatására vonatkozó elvárásoknak.

(31 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Classical Language of Architecture

Könyv tartalma:

A szerző célja, hogy minél egyszerűbben és szemléletesebben bemutassa az építészeti nyelv pontos nyelvtani működését.

A klasszikus építészet vizuális „nyelv”, és mint minden más nyelvnek, ennek is megvannak a maga nyelvtani szabályai. Az időben egymástól távol eső klasszikus épületek, mint egy római templom, egy olasz reneszánsz palota és egy regency-i ház, mind-mind e szabályok tudatosságát mutatják, még akkor is, ha variálják, megszegik vagy költői módon ellentmondanak nekik. Sir Christopher Wren úgy jellemezte őket, mint az építészet „latinját”, és a hasonlat szinte pontos. A különbség azonban az, hogy míg a latin nyelv elsajátítása lassú és nehéz feladat, addig a klasszikus építészet nyelve viszonylag egyszerű. Még mindig nagymértékben ez a kifejezésmódja városi környezetünknek, mivel a klasszikus építészet a nyugati világ közös nyelve volt egészen a viszonylag közelmúltig. Bárki, akit az építészet erősen vonz, valószínűleg már felfedezett valamit a nyelvtanából a maga számára.

Ebben a könyvben a szerző célja, hogy a lehető legegyszerűbben és szemléletesen bemutassa ennek az építészeti nyelvnek a pontos nyelvtani működését. Kevésbé foglalkozik a görögországi és római fejlődésével, mint inkább a reneszánsz óta eltelt évszázadokban való elterjedésével és használatával. Kifejti a „rendek” erőteljes fegyelmét és a „rusztikáció” terjedelmét; a barokk drámai eltéréseit, és az utolsó fejezetben a klasszikus hagyomány és a mai „modern” építészet kapcsolatát. A könyv mindenkinek szól, akit érdekel az építészet, de még inkább az építészettörténeti kurzust kezdő hallgatóknak, akiknek a klasszikus szabályok útmutatója nélkülözhetetlen társuk lesz.