Az erőszak reneszánszkori felfedezése Boccacciótól Shakespeare-ig

Eredeti címe:

The Renaissance Discovery of Violence, from Boccaccio to Shakespeare

Könyv tartalma:

Sokan elgondolkodtak már azon, hogy Shakespeare és más kora újkori írók művei miért vannak annyira tele erőszakkal, gyilkossággal és vérengzéssel. Ez a mű megmagyarázza, hogyan és miért, az európai reneszánsz irodalmát az erőszak történetének kontextusába helyezve.

A személyes erőszak a XV. századtól kezdve visszaszorulóban volt Európában, de a háborúskodás sokkal halálosabbá vált, és a háború tétje sokkal nagyobb lett, ahogy az új nemzetállamok versengtek a hegemóniáért, és az Újvilág egy megrendítő invázió célpontjává vált. A lőfegyverek fejlődése nagy változást okozott a hadviselésben és a harcosok által elfogadott harci kódexekben.

(A XVI.

század elejére nyilvánvalóvá vált, hogy a hadviselés célja nem az ellenfelekkel szembeni rituális előny megszerzése, hanem minél több ember megölése. ) Eközben az írók sokkal érzékenyebbé váltak az erőszak valóságára, és új műfajokat fejlesztettek ki, hogy megbirkózzanak vele, köztük a novellát, az epikus románcot, a népi tragédiát, sőt még az utópiát is, amelynek első példáját Thomas More az erőszak kritikájaként írta. Van, amikor a reneszánsz írók látszólag ünneplik az erőszakot, de gyakrabban anatómizálják azt, és hajlamosak voltak az áldozatokra éppúgy összpontosítani, mint a harcosokra, az erőszak borzalmaira, valamint az erő szükségességére a nemzetbiztonság és az igazságosság védelmében.

A reneszánsz írásokban az erőszak elvesztette ártatlanságát. Ez a tanulmány, az első a maga nemében, a legfontosabb reneszánsz szövegeket vizsgálja a regénygyűjtemény, a humanista szatíra, az epikus-román és a népi tragédia körében. Az angol, francia, olasz, spanyol és latin nyelvű irodalmat veszi figyelembe.

A hangsúly egyrészt a vizsgált műfajok és műfaji módok performatív aspektusain, másrészt magának az erőszaknak a performatív aspektusain van. A tanulmány mind az erőszakot, mind annak reprezentációit a nagy történelmi események - például Róma fosztogatása - és az erőszak történetének önmagában vett fejlődésének kontextusába helyezi. A vizsgált szerzők között szerepel Giovanni Boccaccio, Matteo Bandello, Navarrai Margit, Rotterdami Erasmus, Thomas More, Matteo Maria Boiardo, Ludovico Ariosto, Torquato Tasso, Edmund Spenser, Giovanni Batista Giraldi Cinthio, Robert Garnier, Thomas Kyd és William Shakespeare.