Az értelmiség árulása

Olvasói vélemények

Julien Benda „Az értelmiség árulása” című írása erőteljes kritikát fogalmaz meg arról, hogy az értelmiségiek hogyan hagyták el az igazság keresésének kötelességét, és hogyan engedtek a politikai és nacionalista célok szolgálatába. Az 1920-as években írt könyv ma is aktuális, mivel az értelmiségieknek az elvek helyett az ideológiához való igazodásának veszélyeivel foglalkozik, és arra készteti az olvasókat, hogy elgondolkodjanak a gondolkodók etikai felelősségén.

⬤ Időszerű és elgondolkodtató tézis, amely kritikával illeti a modern értelmiségiek igazságról való lemondását.
⬤ Gazdag történelmi perspektívát kínál az értelmiségiek szerepéről és felelősségéről.
⬤ Alapvető olvasmányként ajánlott a közbeszédben részt vevők számára.
⬤ Gyönyörűen megírt, lenyűgöző elbeszélés, amely a kortárs kérdésekre is reflektál.

⬤ Homályos utalásokat és lefordítatlan idézeteket tartalmaz, amelyek egyes olvasók számára kihívást jelenthetnek.
⬤ Néhány kritikus megjegyzi, hogy Benda nem foglalkozik a kortárs irodalmi és filozófiai trendekkel.
⬤ A kiadás elérhetősége kérdéses, mivel egyes olvasók azt javasolják, hogy a jobb minőség érdekében kerüljenek bizonyos fakszimile kiadásokat.

(22 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Treason of the Intellectuals

Könyv tartalma:

Julien Benda klasszikus tanulmánya az 1920-as évek Európájáról ma is visszhangzik. Az „értelmiségiek árulása” olyan kifejezés, amely sok mindent felidéz, de eredendően kétértelmű.

Az e címet viselő könyv jól ismert, de kevéssé ismert. Ezt a kiadást Roger Kimball vezeti be. Az értelmiségiek a szókratikusok előtti időktől kezdve külön fajtát alkottak.

Nem materialista tudáskeresők voltak, akik hittek az egyetemes humanizmusban, és a civilizált társadalom egyik sarokkövét képviselték. Benda szerint mindez a huszadik század elején kezdett megváltozni.

Európában az 1920-as években az értelmiségiek kezdték feladni a hagyományos filozófiai és tudományos eszmékhez való ragaszkodásukat, és ehelyett a partikularizmusokat és az erkölcsi relativizmust dicsőítették. Az „árulás”, amelyről Benda ír, az értelmiségiek sajátos hivatásuk elárulása.

Bírálja az európai értelmiségieket, amiért megengedték, hogy a politikai elkötelezettség beszivárogjon az értelmiségi hivatásról alkotott felfogásukba, és ezzel a világot „a politikai gyűlölet intellektuális szerveződésének korszakába” vezették. ” Az etnikai és vallási gyűlölet kegyetlen virágzásától kezdve a Közel-Keleten és egész Európában napjainkban a politikai korrektség és a multikulturalizmus hazug követeléséig az egyetemi kampuszokon mindenütt Nyugaton, az értelmiség árulása továbbra is játssza a maga élvezhetetlen drámáját.