Értékelés:

Kwinter könyvét sokan dicsérik az építészet rendkívüli elemzése, egyedi megközelítése és magával ragadó írói stílusa miatt. A különböző fogalmakat innovatív módon kapcsolja össze, így értékes olvasmány mind a tudósok, mind a nem tudósok számára. Hiányzik azonban bizonyos befolyásos elméletek tárgyalása, ami egyesek számára meglepő lehet.
Előnyök:Rendkívüli elemzés, egyedülálló eklektikus megközelítés, magával ragadó írói stílus, a fogalmak mesteri kezelése, összekapcsolja a különböző területeket (építészet, kvantummechanika, relativitáselmélet, Kafka), akadémikus és nem akadémikus olvasóknak egyaránt ajánlott.
Hátrányok:Nem foglalkozik Lefevbre tér/idő és ritmusanalízis elméleteivel, amit egyes olvasók jelentős hiányosságnak tarthatnak.
(2 olvasói vélemény alapján)
Architectures of Time: Toward a Theory of the Event in Modernist Culture
Az idő huszadik századi felfogásának és a művészi formához való viszonyának vizsgálata.
Az idő építészetében Sanford Kwinter kritikai útmutatót nyújt az idő modern történetéhez, valamint a fizikai tudományok és a művészetek közötti kölcsönhatáshoz. A huszadik századi ismeretelmélet átalakulását a termodinamika és a statisztikus mechanika felemelkedéséig követve Kwinter elmagyarázza, hogyan vezetett az abszolút idő fogalmának és a térnek mint a dolgok történéseit meghatározó rögzített háttérnek a klasszikus felfogásának a megszűnése a mezőelmélethez és az „esemény” fizikájához. Azt sugallja, hogy a fizika zárt, ellenőrzött és mechanikus világa átadta helyét a biológia közelítő, aktív és minőségi világának, amely mind a tudományos, mind a metafizikai magyarázat modellje.
Kwinter az idő és a tér elméletét vizsgálja Einstein relativitáselméletében, és bemutatja, hogyan tükröződtek ezek az elképzelések Umberto Boccioni szobrász írásaiban, Antonio Sant'Elia futurista építész várostervezési sémájában, Henri Bergson filozófiájában és Franz Kafka írásaiban. Azt állítja, hogy Boccioni írásai és Sant'Elia látomásos építészete képviseli a mező és az esemény fogalmának legkorábbi és legmélyebb alkalmazását. Kafka munkásságának tárgyalásakor eltávolodik a termodinamikai modelltől, és a vele szorosan összefüggő bergsoni duree vagy virtualitás modelljét választja. Azt állítja, hogy Kafka műve olyan koherens kozmológiát mutat, amely csak az azt megalapozó állandó időbeli áramlással összefüggésben érthető meg.