Az ifjabb Plinius levelei

Olvasói vélemények

Az ifjabb Plinius levelei gazdag és személyes betekintést nyújtanak a római életbe, társadalomba és politikába a Kr. u. 1. század végén és a 2. század elején. Az olvasók nagyra értékelik Plinius levelezésének éleslátó és korabeli hangulatát, amely a kultúra különböző aspektusaira, a jogi gyakorlatra és a kor társadalmi-politikai környezetére reflektál, beleértve a Vezúv vulkánkitörését és a korai kereszténységhez való hozzáállást.

⬤ Mély betekintést nyújt a római kultúrába és mindennapi életbe.
⬤ A levelek jól megírtak és lebilincselően olvashatók.
⬤ Egyedülálló történelmi perspektívákat kínál, beleértve a Vezúv kitörését és a római jogi gyakorlatot.
⬤ A jó fordítás és formázás hozzáférhetővé teszi a könyvet.
⬤ Olyan fontos társadalmi és politikai témákat érint, amelyek a modern olvasók számára is relevánsak.

⬤ Néhányan talán száraznak vagy fellengzősnek találják Plinius stílusát más római szerzőkhöz képest.
⬤ A római társadalom megértéséhez szükség lehet bizonyos érdeklődésre a történelmi kontextus iránt.
⬤ Egyes levelek formalitása elriaszthatja a közvetlenebb elbeszéléseket kereső olvasókat.

(51 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Letters of the Younger Pliny

Könyv tartalma:

Gaius Plinius Caecilius Secundus, született Gaius Caecilius vagy Gaius Caecilius Cilo (61 - 113 körül), ismertebb nevén Plinius az ifjabb, az ókori Róma jogász, író és bíró volt. Plinius nagybátyja, az idősebb Plinius segített a nevelésében és oktatásában.

Az ifjabb Plinius több száz levelet írt, amelyek közül 247 maradt fenn, és amelyek nagy történelmi értékkel bírnak. Néhányat uralkodó császároknak vagy olyan neves személyiségeknek címzett, mint például a történetíró Tacitus. Plinius császári magisztrátusként szolgált Trajánus alatt (uralkodott 98-117 között), és a Trajánushoz írt levelei a császári hivatal és a tartományi helytartók közötti kapcsolat egyik kevés fennmaradt dokumentuma.

Plinius a polgári és katonai tisztségek, a cursus honorum sorában emelkedett felfelé. Barátja volt a történetíró Tacitusnak, és az életrajzíró Suetoniust is alkalmazhatta a munkatársai között. Plinius a korszak más ismert embereivel, köztük a filozófus Artemidorosszal és a sztoikus Eufrátésszel is kapcsolatba került szíriai tartózkodása alatt.

Plinius születésétől fogva lovas rangú volt, azaz a lovasok (lovagok) arisztokratikus rendjének tagja, amely a két római arisztokratikus rend közül az alacsonyabb (a szenátori rend alatt), amely a korai birodalom idején a magas rangú polgári és katonai hivatalokat monopolizálta. Pályafutása 18 éves korában kezdődött, és kezdetben a szokásos lovagi utat követte. A legtöbb lovasrendtől eltérően azonban a felsőbb rendbe való belépést azzal érte el, hogy húszas évei végén quaestornak választották.

Plinius aktívan részt vett a római jogrendszerben, különösen a római centumvirális bíróság területén, amely örökösödési ügyekkel foglalkozott. Később egy sor provinciális helytartó perében volt ismert ügyész és védő, köztük Baebius Massa, Baetica helytartója, Marius Priscus, Afrika helytartója, Gaius Caecilius Classicus, Baetica helytartója, és ami a későbbi kinevezésének fényében a legironikusabb, Gaius Julius Bassus és Varenus Rufus, Bithynia és Pontus helytartói.

Plinius pályafutását általában a római közvádak fő összefoglalójának tekintik, és a legjobban dokumentált példa ebből a korszakból, amely a császári kultúra számos aspektusát bizonyítja. Plinius gyakorlatilag a korai Római Birodalom szervezetének minden fő területét átfogta. Nagy teljesítmény egy olyan embertől, aki nemcsak túlélte több különböző császár, különösen a sokat vitatott Domitianus uralkodását, hanem mindvégig emelkedett is a ranglétrán. (wikipedia.org)