Az illúzió pontosabb, mint a pontosság: Marianne Moore költészete

Olvasói vélemények

Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.

Eredeti címe:

Illusion Is More Precise Than Precision: The Poetry of Marianne Moore

Könyv tartalma:

Erickson Marianne Moore munkásságát vizsgálja, hogy néhány következetesen sikeres stratégiát adjon költészetének megértéséhez

1935-ben T. S. Eliot azt írta, hogy Marianne Moore versei "részét képezik a korunkban írt tartós költészet kicsiny halmazának". Az amerikai költőről, Marianne Moore-ról (1887-1972) és munkásságáról szóló átfogó kritikai tanulmányában Erickson bőségesen igazolja Eliot dicséretét, bemutatva a költő képességét, hogy a közeli megfigyelést olyan világnézeti bemutatással kombinálja, amely egyszerre intuitív, kaleidoszkópikus és optimista. Sajnos az évek során Moore munkásságának kiválóságát és eredetiségét beárnyékolta annak látszólagos kifürkészhetetlensége. Erickson Marianne Moore munkásságát vizsgálja, hogy néhány következetesen sikeres stratégiát nyújtson költészetének megértéséhez.

A tézis középpontjában Moore "A páncél aláásó szerénysége" című versének egy sora áll " Mi pontosabb a pontosságnál? Illúzió." Erickson azt állítja, hogy Moore humorosan úgy tekintett magára, mint "Imagnifico, a szavak varázslójára", egy bűvészre, aki varázslatait arra használta, hogy kifejezzen egy olyan igazságot, amely túlmutat az észen, egy olyan igazságot, amelyet a filozófus Henri Bergson intuícióként, az emberi értelem fejlődésének legmagasabb fokaként írt le. Erickson állítása szerint Moore mágiaérzéke elválaszthatatlanul összefonódik saját, egyedülállóan női episztemológiájával, azzal a tendenciával, hogy nagy jelentőséget tulajdonít az intuíciónak, és hogy a sok hang gyűjteménye között megtalálja a saját hangját.

Ez a tanulmány bizonyítja, hogy Moore hangja vitathatatlanul a legerősebb női hang a huszadik századi amerikai irodalomban, és költői hangja a többi modernista legjobbjainak társaságában is megállná a helyét. Sok jelenlegi kutatóval ellentétben Erickson közelről vizsgálja magukat Moore verseinek szövegeit, lehetővé téve, hogy a költőnő saját hangja világosan megszólaljon. A tanulmány feltárja Moore időmániáját, a vizualitással való foglalatosságát, a héber versformák iránti érdeklődését és a "boldogságra való fogékonyságát" is, amely szemlélet némileg ellentmond a huszadik századnak a "kudarc romantikája" iránti rajongásával.

Bár a könyv tudományos szándékú és gondosan dokumentált, mégis kiválóan olvasható, és mindenki számára érdekes lehet, akit lenyűgöz egy zseniális huszadik századi nő elméje.