Az írás mint büntetés az iskolákban, a bíróságokon és a mindennapi életben

Olvasói vélemények

Spencer Schaffner „Az írás mint büntetés az iskolákban, a bíróságokon és a mindennapi életben” című írása kritikusan vizsgálja, hogy az írást gyakran a büntetés és az ellenőrzés eszközeként használják, nem pedig a gyógyulás és a megerősödés eszközeként. A könyv különböző esettanulmányokon keresztül tárja fel az oktatási és társadalmi kontextusban alkalmazott írásgyakorlatok sötétebb aspektusait, megkérdőjelezve az írás erejével kapcsolatos hagyományos hiedelmeket.

A könyvet dicsérik az írás büntető aspektusainak éleslátó feltárása, közérthető írásmódja, valamint a pedagógusok és a diákok számára egyaránt fontossága miatt. A kritikusok nagyra értékelik a történelmi és kortárs példák sokaságát, amelyek rávilágítanak az írás mint büntetés negatív következményeire. A könyvet értékes forrásként ajánlják a felkészítő tanárok és az írástudomány és a retorika iránt érdeklődők számára.

Egyes olvasók a témát nyugtalanítónak és érzelmi kihívásnak találják, mivel az írás helytelen használatáról szóló kényelmetlen igazságokkal szembesít. Időnként homályos vagy potenciálisan nem egyértelmű érveket is említenek, bár a könyv általános átadását és elkötelezettségét általában erősnek tartják.

(7 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Writing as Punishment in Schools, Courts, and Everyday Life

Könyv tartalma:

Az írás mint büntetőeszköz szondázó és előrelátó vizsgálata

Az írást általában a műveltség pozitív aspektusaként jellemzik, amely segít kifejezni gondolatainkat, elősegíti az interperszonális kommunikációt és archiválja az ötleteket. Ugyanakkor rengeteg bizonyíték hangsúlyozza azt az ellenhitet, hogy az írás képes büntetni, megszégyeníteni, megalázni, ellenőrizni, dehumanizálni, fetisizálni és átalakítani azokat, akiket alávetnek neki. A Writing as Punishment in Schools, Courts, and Everyday Life című könyvében Spencer Schaffner az írás mint büntetés számos esetét vizsgálja, köztük a kényszerített tetoválást, az ittasan megszégyenítést, a bíróság által elrendelt bocsánatkérő leveleket és a közösségi médiában való megszégyenítést, azzal a céllal, hogy megértesse és felismerje az írásbeliség és az alávetettség összekapcsolódását.

Az írás mint büntetés az iskolákban, a bíróságokon és a mindennapi életben lenyűgözően vizsgálja, hogy az írás valóban milyen baljóslatú lehet, és közvetlenül megkérdőjelezi azt az oktatási eszményt, amely szerint az erőteljes írás mindig közjó. Bár Schaffner megvizsgálja az írás sötétebb oldalát, nem becsmérli és nem is támogatja az írás mint büntetés gyakorlatát. Inkább humanista vizsgálódással vizsgálja a kérdést, és arra összpontosít, hogy mit lehet tanulni annak a sok furcsa módnak a megértéséből, ahogyan az írást mint büntetést a mindennapi életben alapvető célok elérésére használják.

Öt tömör esettanulmányon keresztül találkozunk tanárokkal, bírókkal, szülőkkel, szexkereskedőkkel és részeg bulizókkal, akik az író és az olvasó feletti feltételezett hatalma miatt fordultak az íráshoz. Schaffner alapos elemzést nyújt az olyan ismerős büntetésekről, mint az iskolások sorok másolása, és a bizarrabb nyilvános rituálékról, amelyek tintával borított testeket és táblák nyilvános tartására kényszerített egyéneket eredményeznek.

Schaffner amellett érvel, hogy az íráson alapuló büntetést nem szabad jóindulatúnak elvetni vagy az írás elhibázott perverziójaként elítélni, hanem olyan eszközként kell felfogni, amely egyaránt képes az igazságosság és a lealacsonyítás céljainak előmozdítására.