Értékelés:
Gary Astrachan „Naming the Gods: Cy Twombly's Passionate Poiesis” című könyve a művészetben megjelenő mitikus szimbolizmus alaposan kutatott vizsgálata, különös tekintettel Cy Twomblyra. Arra hívja fel az olvasót, hogy a kreativitás és az emberi tapasztalat tudattalan aspektusait vizsgálja meg, különböző tudományágak, köztük a pszichológia és a filozófia meglátásait ötvözve. A szerző szenvedélyes írása és az elemzés mélysége dicséretes, így a könyv értékes olvasmány mind a művészek, mind a szélesebb közönség számára.
Előnyök:⬤ Jól kutatott és intellektuálisan szigorú, mélyreható betekintést nyújt a művészetbe és a kreativitásba.
⬤ Az olvasót a gondolkodás és a tudattalan új területeinek felfedezésére hívja.
⬤ Magával ragadó írásmód, amely mély elmélkedésre ösztönöz.
⬤ Komplex témákat vizsgál, beleértve a mitológiát, a pszichológiát és a filozófiát, így széles közönséget szólít meg.
⬤ Kiváló bibliográfiát tartalmaz a további kutatáshoz.
⬤ A művészeti vagy pszichológiai háttérrel nem rendelkező olvasók számára túl sűrű vagy összetett lehet.
⬤ Néhány kritikus megjegyezte, hogy a szöveg egyes részei kellemesen titokzatosak, ami értelmezhető homályosságként vagy homályosságként is.
⬤ A témák ambiciózus terjedelme túlterhelheti az egyszerűbb vizsgálatra vágyó olvasókat.
(5 olvasói vélemény alapján)
Naming the Gods: Cy Twombly's Passionate Poiesis
Naming the Gods: Cy Twombly's Passionate Poiesis Cy Twombly kortárs művészeti munkásságával foglalkozik, a klasszikus görög mitológia mély hátterében.
Különösen Orfeusz, a lantművész, szerelmes és alvilági utazó, valamint Dionüszosz/Bakhosz, a bor, az extázis és az őrület istenének két összefonódó alakja és képe, mint a két fő tematikus vezérmotívum, amely Twombly egész művészi életművét élénkíti és átfogóan informálja, minden médiumban, amelyben dolgozott, szó szerint és szimbolikusan egyaránt, az 1950-es évek elejétől a 2011-ben bekövetkezett halála előtt készült utolsó, ragyogó színű festménysorozatáig. A nyelv, a költészet és az írás ritmusa iránti érdeklődése, másrészt a vadul expresszív gesztusos absztrakcióra való hajlama végül egy valóban új és eredeti performatív esztétika megteremtésében egyesül, amely egyesíti és összekapcsolja a jelkészítés, a festészet és az összeszerelés erőteljes impulzusait az individuáció, a megvalósítás és a megváltás alapvető emberi szükségleteivel.
A fenséges poiesis hosszú és gazdag hagyományában, amely az ókori görög tragédián, a romantikán, Friedrich H lderlin és Rainer Maria Rilke költőkön át egészen a mi töredezett és veszélyeztetett posztmodern korunkig terjed, Twombly művészi korpusza úgy tekintik, mint amely radikálisan megújító kapcsolatot és gyakorlatot kínál a tiszteletadáshoz, a pszichével és az anyaggal, a belső és a külső világgal való munkát és azok felértékelését, valamint egy egyedülállóan csíraképes és szignifikáns tér kijelölését a kreatív emberi "cselekvés", "alkotás", "termelés" és "lét" további megvalósításához, a "dolgok", a természet és a környezet másságával való kölcsönös és bensőséges kapcsolatban.
