Az Öbölháború után: az űrhatalom fejlődésének kiegyensúlyozása

Eredeti címe:

After the Gulf War: Balancing Spacepower's Development

Könyv tartalma:

A világűrbe telepített eszközök korai katonai alkalmazásai kevéssé hasonlítottak az "első információs háborúban" való sikeres felhasználásukra.

Az USA a korai űrrendszerek nagy részét a hidegháborús nukleáris elrettentési stratégia szolgálatában fejlesztette ki. Az űrforrások és -módszerek védelmének szükségessége nagyfokú titkosságot és szervezeti tagoltságot eredményezett.

Ennek eredményeként a Sivatagi Pajzs kezdetén az űrközösség rendkívül széttöredezett vezetése nem rendelkezett koherens doktrínával, a rendszerkövetelményekre vonatkozó, örökölt, felülről irányított "technológiai nyomást" alkalmazva működött, és kevés tapasztalattal rendelkezett az űrhatalom terén. Az űripar egyszerűen nem volt felkészülve arra, hogy a hadszíntér főparancsnokát a hidegháborús stratégiai szerepen kívül másban is támogassa. A Perzsa-öbölháború tapasztalatai megerősítették ezeket a jellemzőket - a dokumentált tanulságok többsége a doktrína hiányára vagy az űrismeret/tapasztalat hiányára vonatkozott.

Az űrhatalom fejlesztése során a doktrína és a tapasztalat sokkal lassabban fejlődött, mint a technológia. Vajon az amerikai résztvevők időközben helyreállították-e azt az egyensúlyhiányt, amely a Sivatagi Pajzs/Vihar hadművelet tanúsága szerint az űrhatalom fejlesztésében fennállt? A világűr-politikai döntéshozók számára az a kérdés, hogy a technológia, a tapasztalat vagy a doktrína reformja vajon az amerikai katonai űrprogramot egy erőteljesebb harcászati képesség irányába mozdítja-e el.