Értékelés:
Neil Gaiman „Az óceán az utca végén” című regénye elbűvölő történetmeséléssel ragadja magával az olvasókat, a nosztalgia, a mágikus realizmus és a gyermekkor és a trauma sötétebb témáinak ötvözésével. Míg sok kritikus dicséri Gaiman lírai prózáját és megidéző karaktereit, néhányan csalódást fejeznek ki a tempó, a karakterfejlődés és a történet általános mélysége miatt. A regényt a gyermekkori emlékek erőteljes feltárása miatt jegyzik, egy felnőtt szemszögéből.
Előnyök:⬤ Elbűvölő történetmesélés, amely magával ragadja az olvasót
⬤ gyönyörűen megírt próza
⬤ gazdag mágikus realizmus
⬤ erős érzelmi hatás
⬤ a nosztalgia és a gyermekkori élmények témáival rezonál
⬤ Gaiman egyedi elbeszélői stílusa az olvasók széles körét magával ragadja.
⬤ Problémák a tempóval, egyesek lassúnak találják az elejét
⬤ az árnyalt karakterfejlődés hiányosnak tűnik a másodlagos karakterek esetében
⬤ egyes kritikusok szerint kínosan váltogatja a gyermek- és felnőtt témákat
⬤ egyes olvasók úgy érezték, hogy túlértékelt és nem annyira összetett, mint várták.
(7526 olvasói vélemény alapján)
The Ocean at the End of the Lane
UK National Book Awards Az év könyve
„A legjobbak közé tartozó fantasy.”
-- Wall Street Journal
Egy középkorú férfi visszatér gyermekkori otthonába, hogy részt vegyen egy temetésen. Bár a ház, amelyben élt, már régen nem létezik, az út végén lévő farm vonzza, ahol hétéves korában találkozott egy igen figyelemreméltó kislánnyal, Lettie Hempstockkal, valamint az édesanyjával és a nagymamájával. Évtizedek óta nem gondolt Lettie-re, és mégis, ahogy ott ül a tó mellett (a tó, amelyről a lány azt állította, hogy óceán) a rozoga, régi parasztház mögött, ahol a lány egykor élt, az emlékezetes múlt újra felidéződik benne. És ez a múlt túl furcsa, túl ijesztő, túl veszélyes ahhoz, hogy bárkivel is megtörténhetett volna, nemhogy egy kisfiúval.
A The Ocean at the End of the Lane egy olyan úttörő mű, amely olyan finom, mint egy pillangó szárnya, és olyan fenyegető, mint egy kés a sötétben, és ritka megértéssel meséli el mindazt, ami emberré tesz bennünket, és megmutatja a történetek erejét, hogy felfedjék és megvédjenek bennünket a belső és külső sötétségtől.
„ Gaiman) elméje egy sötét, kifürkészhetetlen óceán, és valahányszor belesüllyedek, ez a világ elhalványul, és helyébe egy sokkal szörnyűbb és szebb lép, amelybe boldogan belefulladok.”.
--New York Times Book Review
