Az önkiüresítő szubjektum: Kenózis és immanencia, a középkortól a modernitásig

Olvasói vélemények

A recenzens mélyreható személyes átalakulásról számol be a „Kenosis: Egy élet” című könyv olvasása során, különösen az Eckhartról szóló fejezeteket értékelve. A könyv komplex filozófiai eszmék újragondolására ösztönzött személyes és spirituális kontextusban, ami az identitás és a létezés fogalmainak mélyebb megismeréséhez vezetett.

A könyv új érdeklődési köröket és mély elmélkedéseket nyit meg a spiritualitással kapcsolatban. Ösztönzi a személyes növekedést, és arra inspirálja az olvasót, hogy filozófiai szövegeket értelmes módon fedezzen fel. Az írást hatásosnak és felszabadítónak írják le, amely lehetővé teszi az önazonosság és a transzcendencia bensőségesebb módon történő felfedezését.

A recenzens elismeri, hogy egyesek kritizálhatják az olyan filozófusok, mint Hegel és Bataille értelmezését, mint túlságosan szubjektív és esetleg olyan személyes jelentéseket kivetítő, amelyek nem feltétlenül igazodnak a hagyományos tudományos értelmezésekhez.

(1 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Self-Emptying Subject: Kenosis and Immanence, Medieval to Modern

Könyv tartalma:

A kontinentális filozófia két domináns etikai paradigmájával - Emmanuel Levinas a másik etikájával és Michel Foucault az önművelés etikájával - szemben Az önkiüresítő szubjektum az önkiüresítés, vagy kenózis etikáját tételezi fel, amely a személytelen és megfosztott élet miért nélküli immanenciáját tárja fel. Ahelyett, hogy az immanenciát a szubjektum bezártságához igazítaná, Dubilet a keresztény misztikus teológia történetét, a modern filozófiát és a szubjektum kortárs elméleteit veszi igénybe, hogy az immanenciát úgy gondolja újra, mint ami megelőzi és meghaladja magát a különbséget az (emberi) én és az (isteni) másik, a szubjektum és a transzcendencia között.

Azzal az érveléssel, hogy a transzcendencia a világi és a vallási területeken egyaránt hat az életre, a könyv megkérdőjelezi a kortárs elméleti diskurzusban uralkodó fogalomelosztást, amely a transzcendenciát kizárólag a valláshoz és a teológiához, az immanenciát pedig kizárólag a modern szekularitáshoz és a filozófiához kapcsolja. Az önmagát kiüresítő szubjektum című könyv amellett érvel, hogy fontos ellenállni annak, hogy a középkori teológia és a modern filozófia közötti kapcsolatot az isteni transzcendencia megerősítésétől az autonóm szubjektumok létrehozásáig tartó átmenetként fogalmazzuk meg. A Meister Eckharttal, G.

W. F.

Hegellel és Georges Bataille-lal való foglalkozáson keresztül feltár egy olyan középkori teológiai diskurzust, amely elutasítja a jámbor szubjektumok elsőbbségét és Isten transzcendenciáját (Eckhart); visszakeres egy olyan modern filozófiai diskurzust, amely a keresztény teológia fogalmainak spekulatív újraírása révén bírálja az önállósult szubjektumok létrehozását (Hegel); és egy olyan diszkurzív helyszínt tár fel, amely a transzcendencia szubjektumot létrehozó hatását mutatja be a teológiai és filozófiai műveleteken és archívumokon keresztül (Bataille). Ezek az értelmezések együttesen azt sugallják, hogy ha felfüggesztjük a teológiai és a filozófiai diskurzusok közötti antagonisztikus viszonyt, és dekoncentráljuk periodizáló előfeltevéseinket és gyakorlatainkat, akkor az önfelszabadítás egy még fel nem térképezett elméleti termékenységével találkozhatunk, amely felszabadítja az életet a transzcendens hatalmaktól, amelyek szüntelenül saját céljaiknak vetik alá.