Értékelés:
Joshua Mehigan debütáló verseskötete, az „Optimista” széles körben elismerést kapott magával ragadó és elgondolkodtató verseiért. A kritikusok kiemelik, hogy a költő képes vegyíteni a humort, a sötétséget és az érzelmi mélységet, miközben kifinomult képi világot teremt, amely visszhangra talál az olvasókban.
Előnyök:⬤ Magával ragadó és magával ragadó költészet, amely arra készteti az olvasót, hogy végigolvassa az egész gyűjteményt.
⬤ A visszafogott elegancia erőteljes témákkal párosul, beleértve az erőszakot, a reményt és az önvizsgálatot.
⬤ Gazdag és élénk képi világ, a hatásos, erős érzelmeket kiváltó részletek iránti érzékkel.
⬤ Jól kidolgozott és intelligens versek, amelyek megmutatják Mehigan tehetségét és a költői forma mesteri kezelését.
⬤ A gyűjtemény élvezetes és maradandó hatást hagy maga után, így emlékezetes és érdemes újraolvasni.
⬤ Néhány vers olyan súlyos témákat dolgoz fel, mint az erőszak, a kegyetlenség és a mentális egészség, ami egyes olvasók számára nyugtalanító lehet.
⬤ A „Gyilkosság” című vers sötét és nyugtalanító képi világával, különösen az utolsó sorával kellemetlen érzéseket kelthet.
(7 olvasói vélemény alapján)
The Optimist
Joshua Mehigan díjnyertes költészetében világos, határozott látásmóddal találkozunk, amelyet a metrikus sorok bámulatos könnyedsége vezérel. Az Optimista legtöbb verse bátran alkalmazza a hagyományos költői technikát, és ezek mindegyikében Mehigan az élő nyelv szövetét a szabályos metrum keretei fölé feszíti, hogy lenyűgöző hangzású ellenpontot hozzon létre.
A The Optimist a kortárs sötétséget bámulja láthatóan, egy sötéten megvilágított tablót, amely eltörli a világ és az érzékelő én közötti határt. Legyen szó elbeszélésről vagy líráról, drámáról vagy szatíráról, Mehigan versei a halált, a vágyat és a változást vizsgálják az ész és az együttérzés keverékével.
James Cummins, a végső zsűritag, James Cummins, amikor a Hollis Summers költészeti díjra választotta az Optimistát, a következőket írta:
"A világ megkapja a magáét ezekben a versekben, de a magáét az a szubjektív hang, amely az "objektív" valóságot a művészet valóságává teszi. Ehhez Mehigan hozzáfér a hangok hagyományához - az Optimista visszhangja, hogy csak néhányat említsek, Frost, Robinson, Kees és Justice; és ami a nézőpontot illeti, Bishop és Jarrell -, hogy nagy integritással megformálja a sajátját. Nem arról van szó, hogy Mehigan jobban foglalkozik azzal, ami kívül van, mint belül; és nem is pusztán arról, hogy ilyen alázattal és kegyelemmel járja a kettő közötti országutat. Hanem az is, hogy ezek a hangok, ez a nagy hagyomány azzal tölti meg a sorait, aminek a legjobb versben, legyen az metrikus vagy szabad, lennie kell: csodával.".
