Eredeti címe:
The Book Concerning Widows
Könyv tartalma:
A szerző maga tájékoztat minket értekezése elején, hogy Szent Pál példája indította arra, hogy miután a szüzekről beszélt, az özvegyekről folytassa a témát. De volt egy másik ügy is a saját egyházmegyéjében, amely személyesen érintette, és arra késztette, hogy azonnal foglalkozzon a kérdéssel.
Egy bizonyos özvegyasszony, akinek több lánya volt, némelyikük már férjhez ment, mások pedig házas korban voltak, azon kezdett el gondolkodni, hogy második házasságot kötne magának. Szent Ambrus, részben az ő érdekében, részben pedig azért, hogy ne lehessen azt feltételezni, hogy ő bármilyen módon is tanácsolta volna ezt a lépést, a következő értekezést adta ki. Először is azt állítja, hogy az özvegyi hivatás nagyon közel áll a szüzességhez, és messze a házas állapot fölött megbecsülendő.
Ezt Szent Pál tanúságtételével és annak leírásával bizonyítja, aki valóban özvegy; továbbá számos, az Ó- és Újszövetségből vett példával.
Miután megemlítette Szent Péter feleségének édesanyját, különösképpen az özvegyasszonyhoz fordul, akinek érdekében ír, bár kerüli a nevének említését, rámutatva arra, hogy valójában mennyire üres és elégtelen az összes indok, amelyet az asszony az újraházasodás érdekében maga elé terjeszt. A házassági kötelék valóban, mondja, szent és jó, és a házasok és a nőtlenek olyanok, mint a különböző virágok a templom mezején.
Több azonban a termő kukorica, mint a liliom, több a házas, mint a szűz. Rámutat arra, hogy az özvegységet csak a bálványimádók tartották gyalázatosnak, amiért a keresztények is megbecsülhetik. Szent Ambrus nem ítéli el a második házasságot, bár az özvegységet előtérbe helyezi, mivel kötelessége arra törekedni, hogy a szerető gondoskodására bízottakat a tökéletesség lehető legmagasabb fokára vezesse.
A traktátus nem sokkal a Szüzekről szóló értekezés után, vagyis nem sokkal Kr. u. 377 után íródott.
