Olvasói vélemények
Összegzés:A kritikák megosztott nézőpontot mutatnak Lentricchia „Az új kritika után” című művéről. Egyes olvasók értékelik a szerzőnek az irodalomelmélet feltárására irányuló megközelítését, és tanulságosnak találják, míg mások kritizálják, hogy a könyv rosszul van megírva, és az irodalomelméletbe való bevezetésként hatástalan.
Előnyök:A könyvet jó kiindulópontnak tartják az irodalomtudományi kritikai elmélet megértéséhez, mivel tömör áttekintést nyújt az amerikai irodalomkritika főbb álláspontjairól. Sokan tanulságosnak és hasznos térképnek tartják a bonyolult elméleti gondolatokban való eligazodáshoz, különösen a kíváncsi végzős hallgatók számára. Történelmileg kontextualizálja a legfontosabb elméleti fogalmakat.
Hátrányok:Több recenzens kritikája szerint az írás minősége meglepően gyenge egy angol professzorhoz képest. Egyesek félrevezetőnek és elégtelennek tartják, és azzal érvelnek, hogy nem megfelelő bevezetés az irodalomelméletbe, és nem helyettesítheti az eredeti teoretikusok olvasását. Vannak olyan vélemények is, amelyek szerint hiányzik belőle a teljesség és a mélység, és jelentős teoretikusokat hagy ki.
(4 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
After the New Criticism
Könyv tartalma:
Ez a mű a kortárs amerikai kritikai elmélet első története és értékelése európai filozófiai kontextusában. Az első részben Frank Lentricchia elemzi Frye, Stevens, Kermode, Sartre, Poulet, Heidegger, Sussure, Barthes, Levi-Strauss, Derrida és Foucault, valamint más, kevésbé központi alakok kritikai gondolkodásunkra gyakorolt hatását.
A második részben Lentricchia az amerikai színtér négy példamutató teoretikusához - Murray Krieger, E. D. Hirsch Jr., Paul de Man és Harold Bloom - fordul, és az első részben megállapított vonalon belül elemzi pályafutásukat.
Lentricchia kritikai szándékát bizonyítja, hogy kitartóan támadja az újkritikai atyáktól örökölt, többé-kevésbé rejtett formalista premisszákat. Azt állítja, hogy a kortárs teoretikusok még a történelmi tudatosság nevében is gyakran elvágják az irodalmat a társadalmi és időbeli folyamatoktól.
Úgy véli, hogy ezzel megfosztották az irodalmat releváns értékeitől, és mind az irodalomtanítást, mind az elméletet ritka tevékenységgé tették. Lentricchia mindvégig olyan különböző gondolkodók segítségével, mint Saussure, Barthes, Foucault, Derrida és Bloom, olyan stratégiát jelöl meg, amellyel a jövő kritikai teoretikusai ellenállhatnak apáik mandarin attitűdjének.
