Az utolsó ember

Olvasói vélemények

Mary Shelley „Az utolsó ember” című műve vegyes reakciókat vált ki az olvasókból, egyesek dicsérik érzelmi mélységét és filozófiai meglátásait, míg mások kritizálják terjedelmes és csapongó elbeszélését. A disztópikus jövőben játszódó regény a magány, a társas kapcsolatok és az emberiség betegség okozta hanyatlásának témáit járja körül. Egyes olvasók Shelley viktoriánus nyelvezetét és stílusát kihívásnak találják, ami fárasztó olvasási élményhez vezet, míg mások a lassú tempó ellenére is értékelik a bonyolult történetvezetést és a karakterek fejlődését.

⬤ Gazdag filozófiai témák és érzelmi mélység, amelyek visszhangot keltenek az olvasókban.
⬤ Gyönyörű és élénk próza, amely megragadja a magány és a társaság lényegét.
⬤ Lenyűgöző és tragikus elbeszélés, amely egyes olvasókat leköt.
⬤ Történelmi jelentőségű, mint az egyik első disztópikus regény.

⬤ Bőbeszédű, virágos és elkalandozó írásmód, amely fárasztó lehet.
⬤ Lassú tempó és fárasztó elbeszélésszerkezet, ami elriaszthatja az olvasókat.
⬤ A futurisztikus elemek hiánya és a fejlett társadalom ábrázolására tett sikertelen kísérletek.
⬤ A könyv egyes kiadásai rosszul lektoráltak, ami frusztrációhoz vezet.

(166 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Last Man

Könyv tartalma:

Az utolsó ember Mary Shelley apokaliptikus sci-fi regénye, amely először 1826-ban jelent meg. A könyv egy jövőbeli világról szól, amelyet pestis pusztít. A regényt annak idején kemény kritikák érték, és az 1960-as években kezdődő tudományos felújításáig gyakorlatilag ismeretlen volt. Részben a Shelley köréhez tartozó romantikus alakok, különösen Shelley néhai férje, Percy Bysshe Shelley és Lord Byron félig-meddig életrajzi portréi miatt nevezetes.

Mary Shelley (Mary Wollstonecraft Godwin; 1797. augusztus 30. - 1851. február 1.) brit regényírónő, novellaíró, drámaíró, esszéista, életrajzíró és útleíró, legismertebb műve a Frankenstein: avagy a modern Prométheusz (1818) című gótikus regénye. Szerkesztette és népszerűsítette férje, a romantikus költő és filozófus Percy Bysshe Shelley műveit is. Apja a politikai filozófus William Godwin, anyja pedig a filozófus és feminista Mary Wollstonecraft volt.

Az 1970-es évekig Mary Shelley elsősorban Percy Shelley műveinek kiadására tett erőfeszítéseiről és a Frankenstein című regényéről volt ismert, amelyet ma is széles körben olvasnak, és amely számos színházi és filmes adaptációt ihletett. A legújabb kutatások Mary Shelley eredményeinek átfogóbb képét adták. A tudósok egyre nagyobb érdeklődést mutatnak irodalmi munkássága iránt, különösen regényei iránt, amelyek közé tartoznak a Valperga (1823) és a Perkin Warbeck (1830) című történelmi regények, Az utolsó ember (1826) című apokaliptikus regény, valamint utolsó két regénye, a Lodore (1835) és a Falkner (1837). Kevésbé ismert műveiről, például a Rambles in Germany and Italy (1844) című útikönyvéről és a Dionysius Lardner's Cabinet Cyclopaedia (1829-46) című kabinetciklopédiához írt életrajzi cikkeiről szóló tanulmányok alátámasztják azt az egyre erősödő nézetet, hogy Mary Shelley egész életében politikai radikális maradt. Mary Shelley művei gyakran érvelnek amellett, hogy a polgári társadalom megreformálásának útja az együttműködés és a szimpátia, különösen a nők által a családban gyakorolt módon. Ez a nézet közvetlen kihívást jelentett a Percy Shelley által támogatott individualista romantikus ethosz és az apja, William Godwin által megfogalmazott felvilágosodás kori politikai elméletek ellen. (Wikipedia)