Az utolsó háziasszony: An English Memoir

Olvasói vélemények

A „The Last Landlady” című könyv egy memoár, amely az angol kocsmai életet tárja fel a szerző nagymamájának, a házinéninek a szemszögéből. Személyes történeteket, nosztalgikus elmélkedéseket és a történelmi kocsmakultúra szemléletes leírását ötvözi. Az elbeszélés a kocsmákhoz kapcsolódó különféle emlékeken és élményeken keresztül utazik, felidézve a kocsmák hanyatlásával kapcsolatos közösségi érzést és veszteséget.

Az olvasók a könyvet bájos, humoros és megrendítő írói stílusáért dicsérik. Sokan úgy találták, hogy felidézi az angol kocsmakultúra hangulatát és nosztalgiáját. A szerző nagymamájának ábrázolása és a kocsmai élet feltárása visszhangra talált azoknál, akiknek hasonló élményeik voltak. A könyvet gazdag érzékszervi részletei miatt értékelték, amelyek révén az olvasók úgy érzik, mintha saját bőrükön tapasztalnák meg a helyszíneket.

Néhány olvasó rámutatott, hogy a könyvből hiányzik a világos szerkezet, és előnyére válhatna a jobb szerkesztés, mivel az idősík néha zavaros lehet. Bár sokan élvezték a gazdag leírásokat, mások úgy érezték, hogy a könyv csupán emlékek sorozata, összefüggő cselekmény nélkül. Néhányan unalmasnak vagy érdektelennek találták, és kisebb ismétlődéseket is említettek a szövegben.

(17 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Last Landlady: An English Memoir

Könyv tartalma:

A Harper's Bazaar 2019-es Év könyve címre jelölt A Guardian, Spectator és Mail on Sunday 2018-as Év könyve „Egy gyorsan eltűnőben lévő életforma lírai portréja....

Thompson fantasztikus író' New Statesman Laura Thompson nagyanyja, Violet egyike volt a nagy háziasszonyoknak. Egy londoni kocsmában született, ő lett az első nő, aki saját nevére szóló kocsmáros-engedélyt kapott, és ahogyan a kocsmák meghatározták az életét, úgy tűnt, sok tekintetben ő testesítette meg a kocsmák lényegét.

Laura gyermekkorának egy részét Violet Home Counties-i létesítményében töltötte, és lenyűgözte a kocsma hangulatát meghatározó, a meghittség és a csillogás keverékének megteremtéséhez való tehetsége, amely a kocsma hangulatát a nemzeti karakter egyedi tükörképévé tette. Emlékei erről az időszakról ugyanolyan mámorítóak: sör és hamu a szőnyegeken reggelente, a vidámság mélyülő ritmusai éjszaka, az üveg varázslatos fénye a bárpult mögött... Laura ezeken keresztül követi nyomon az angol kocsma történetét, és felteszi a kérdést, hogy miért foglal el olyan becses helyet kultúránkban.

De még Violet is felismerte, ahogy idősödött, hogy az övéhez hasonló helyek kihalófélben vannak, és Laura is elgondolkodik azon, hogy milyen bizonytalan jövő elé néznek. A részben memoár, részben társadalomtörténet, részben elégia, Az utolsó háziasszony egy rendkívüli nő és az általa megtestesített világ előtt tiszteleg.