Barren Years

Olvasói vélemények

A könyv olyan versek gyűjteménye, amelyek a modern nők tapasztalataira reflektálnak, különösen a gyász, a vetélés és a mindennapi életben fellelhető szépség témáira összpontosítva. A szerző a természet és a személyes meglátások segítségével mélyen kapcsolódik az olvasókhoz, időtálló igazságokat nyújtva.

A költészetet lélekemelőnek és éleslátónak írják le, amely a hétköznapi tapasztalatokat egyetemes igazságokká emeli. Az olvasók minden egyes olvasáskor új jelentésrétegeket találnak. A természethez és az évszakokhoz való kötődés mélységet ad, és különösen ajánlott azoknak, akik veszteséget éltek át.

A kritikák nem említenek konkrét ellenérveket, de a gyászra való összpontosítás nem biztos, hogy minden olvasónak tetszeni fog.

(2 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

Amanda Russell első verseskötete ígéretes debütálás, amely tehetségről és potenciálról egyaránt tanúskodik. A kötet huszonöt verset tartalmaz, amelyek mindegyike a szabad vers kortárs stílusjegyeit követi, de ez nem egy neofita szabad verse, amelyet akarva-akaratlanul foszlányokra vágnak, és abban a reményben raknak ki a lapra, hogy valahogy majd sorokként működnek. Sorai többnyire gondosan vannak megtörve, és a maguk finom zenéjével járulnak hozzá egy-egy jelenethez vagy érveléshez.

Mivel a gyűjtemény címe, a Meddő évek a költő/beszélő elvetélése (terhessége 16. hetében elvesztett ikrek) miatt született, figyelemre méltó, hogy a versek alaphangja ennyire derűs. Ez részben annak is köszönhető, hogy itt igen sok a változatosság. A kötet második verse, a „Middleness Is...” például a címet meghatározó elemek egyszerű felsorolása; minden sor a „the” szóval kezdődik. Russell mégis képes a felsorolt elemek közül sokat egy rejtvény kiegészítéseként kezelni, vagy még jobb esetben egy metafora hordozójaként és tónusaként, mint például a „the tunnel in the whirlpool,/the button in the hole” versben. „ Az ilyen összehasonlítások a költő szellemességének hatásos, bár önfeledt példái. A címadó versben, a „Meddő évek”-ben is van csendes szellemesség, és időnként vigasztaló pillanatokat nyújt a beszélő bánatára.

Az említett két vers mellett a kedvenceim rövid listáján szerepelnek a „Sonogram (16 hét)”, a „Madármegfigyelés”, a „Gyermekkori otthonom”, a „Hold”, a „Kerti beszélgetés”, a „Pásztorliliomok”, a „Kövek és fenyők”, a „Legpompásabb zene” és a „Délután 5:31”. A többi verssel együtt ezek a költő életének egy időszakáról - a személyes tragédiák és az örömszerzés képességének fokozatos helyreállításáról - szóló, összefüggő, eleven tanúságtételt alkotnak. Ezeknek a verseknek az ígérete miatt már most várom Russell következő könyvét.

-Roy Scheele, a The Sledders szerzője