Bayonne és Toulouse 1813-14: Wellington megszállja Franciaországot

Olvasói vélemények

Nick Lipscombe „Bayonne és Toulouse 1813-14” című könyve részletesen bemutatja a félszigeti háború egy kevésbé ismert hadjáratát, különösen a vitoriai csatát követő katonai akciókat. Bár a könyv rengeteg információt, éleslátó elemzést és kiváló minőségű illusztrációkat kínál, egyes olvasók úgy találják, hogy a széles terjedelem miatt felületes és túlságosan bonyolult lehet, és a kritika a szerkezeti bemutatásra irányul.

A könyv egyedülállóan erre a konkrét hadjáratra összpontosít, és tele van világos prózával, kiváló térképekkel és illusztrációkkal. Az olvasók informatív és kiegyensúlyozott beszámolóként dicsérik, így az általános olvasók és az amatőr történészek számára egyaránt jó bevezetőnek bizonyul. Különösen dicsérik a szerző szakértelmét és módszereit az összetett katonai stratégiák boncolgatásában.

A kritikák között szerepel a könyv terjedelme, amely egyes olvasók szerint a kezdő olvasók számára felületessé vagy túl bonyolulttá teszi azt. Panaszkodnak a bemutatására is, például a dátumok unalmas felsorolására és a 3D-s térképek nehézkes olvashatóságára a kötési problémák miatt. Néhány olvasó azt is megjegyezte, hogy a haladóbb történészek számára fárasztó lehet.

(23 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Bayonne and Toulouse 1813-14: Wellington Invades France

Könyv tartalma:

Wellington 1813. június 21-én Vitoriánál aratott nagy jelentőségű győzelmének híre július elején érkezett Londonba. Az ünneplés a félszigeti események gyors befejezésének várakozását keltette. Őfelsége kormánya felhatalmazást adott Wellingtonnak, hogy lerohanja Franciaországot, és hangot adott a félszigeti hadsereg Oroszország és Poroszország támogatására történő átcsoportosítására vonatkozó hangoknak és terveknek. Wellington azonban nem egészen így látta a dolgokat. Hadserege kimerült volt, és Spanyolországban továbbra is jelentős francia erők maradtak, így ami ezután következett, annak egy gondosan átgondolt és megtervezett hadjáratnak kellett lennie.

Franciaország lerohanása az ibériai háború tetőpontjának bonyolult aspektusa: sok történész valóban úgy véli, hogy az invázió és az azt követő dél-franciaországi hadműveletek különállóak a félszigeti háború egészétől. Az előzmények közé tartozik, hogy Wellingtonnak az inváziót megelőzően el kellett foglalnia Pamplonát és San Sebastiant, valamint Soult mindkét helyőrség felmentésére tett kísérletei, amelyek a pireneusi csatához (július-augusztus), illetve a San Marcial-i csatához (augusztus vége) vezettek.

Maga az invázió a Bidassoa torkolatának merész szövetséges átkelésével kezdődött 1813 október elején, majd a novemberi nivelle-i csata előtti műveleti szünet, egy újabb szünet az átcsoportosításra, majd a Nive folyónál végrehajtott támadások és a St. Pierre-i csata következett. Ez a szakasz, és ipso facto az invázió 1813. december közepére fejeződött be. Végül az ezt követő hadműveletek, amelyek 1814 elején kezdődtek, az invázió utóhatását és a félszigeti háború lezárását jelentették. Ezek az akciók elsősorban Bayonne elfoglalására és Soult hadseregének keleti üldözésére összpontosítanak, és magukban foglalják a Garrisnál, Ortheznél, Aire-nél, Tarbes-nál és a végső leszámolás 1814 áprilisában Toulouse-nál lezajlott csatákat és ütközeteket.