Beyond Notes: Improvizáció a tizennyolcadik és tizenkilencedik századi nyugati zenében

Eredeti címe:

Beyond Notes: Improvisation in Western Music of the Eighteenth and Nineteenth Centuries

Könyv tartalma:

Az improvizáció a zene fontos aspektusa, nemcsak a jazzben és más "improvizált zenében", hanem a klasszikus zenében is. A zongoristák improvizatív közjátékokat illeszthetnek a szólóestjeikhez, és kadenciákat az általuk előadott versenyművekhez. Előadásaikat zárhatják helyben komponált, szabadon kitalált vagy a közönség által átadott témákra írt kompozíciókkal. Hegedűsök és más hangszeres művészek ugyanígy tehetnek. Az énekesek olyan díszítéseket fűzhetnek áriáikhoz, amelyek nincsenek bejegyezve a partitúrába, ez a XIX. századi operákban széles körben elterjedt gyakorlat. A hallgató számára talán nem sok különbséget jelent, hogy amit hall, az improvizált vagy komponált, de az előadó számára természetesen igen. Az improvizáló ugyanis megmutatja, hogy ő a művészet igazi mestere: egyszerre, előkészítés nélkül képes megcsinálni azt, amit mások csak előkészítéssel tudnak. De létezik az írott kompozícióknak is egy olyan műfaja, amely állítólag improvizációnak hangzik, különösen az Improvizáció, Fantázia, Impromptu, Prelűd stb. címűek. Beyond Notes: Improvizáció a tizennyolcadik és tizenkilencedik századi nyugati zenében húsz olyan esszét gyűjt egybe, amelyek valóban igazolják az "improvizáció" fogalmának sokféle oldalát és a hozzá való sokféle megközelítést. A kötet kollektív jellegéből adódóan a megközelítések valóban nagyon különbözőek.

Néhány hozzászólás az improvizációval fogalmi szempontból foglalkozik: mi is valójában az improvizáció? Mások bizonyos repertoárokkal vagy konkrét példákkal foglalkoznak. Egyesek improvizált kiegészítésekkel, mások írott kompozíciók improvizatív aspektusaival foglalkoznak. A Louis Vierne francia orgonaművész improvizációiról szóló írás közvetlenül a rögzített improvizációkkal foglalkozik. A Donizetti Lucia di Lammermoor című művének fuvola-kadenzájáról szóló írás felvett anyagot tartalmaz, de ez inkább félig improvizatív, minden bizonnyal előkészített, de nem feltétlenül lejegyzett és nem feltétlenül minden alkalommal azonos módon előadott. Az improvizációk korabeli leírásai megtalálhatók az olasz zeneelméletekről és zenészekről általában, valamint az olyan zeneszerzőkről, mint Hummel, Paganini, Beriot, Clara Wieck Schumann, Czerny, Liszt és Henselt szóló írásokban. Az improvizatív stílusú kompozíciókat több ilyen írás is tárgyalja, valamint egy, a XIX. századi magyar vagy úgynevezett "cigány" zenéről szóló írás. Az ad libitum ornamentikát Tartini hegedűszonátái és a XIX. századi operai áriák kapcsán tárgyalják. Más hozzászólások a szinte minden zenének sajátja, az instabilitás, illetve a motívumok és sémák egyik kompozícióból a másikba való átvándorlása, amely folyamatok utat nyitnak a rögtönzött kiegészítéseknek. Több hozzászólás elméleti megfontolásokat tartalmaz az improvizációról.

A jegyzeteken túl: Improvizáció a tizennyolcadik és tizenkilencedik századi nyugati zenében című kötetben Carmela Bongiovanni (Genova), Philippe Borer (Boudry, Svájc), Rogerio Budasz (Riverside, Kalifornia), Vincenzo Caporaletti (Róma), Gregorio Carraro (Padoa), Simone Ciolfi (Róma), Damien Colas (Párizs), Mariateresa Dellaborra (Pavia), Raffaele Di Mauro (Róma), Martin Edin (Stockholm), Valerie Woodring Goertzen (New Orleans), Martin Kaltenecker (Párizs), John Lutterman (Walla Walla, Washington), Naomi Matsumoto (London), Laura Moeckli (Bern), Petho-Vernet Csilla (Párizs), Rudolf Rasch (Utrecht), Renato Ricco (Salerno), Rohan Stewart-MacDonald (Cambridge) és Steven Young (Bridgewater, Massachusetts).