Olvasói vélemények
Összegzés:David Axe „Black Space” című könyve kritikusan átértékeli a náci figurák, különösen Wernher von Braun amerikai űrprogramra gyakorolt hatását. A szerző feltárja von Braun örökségének összetettségét, hangsúlyozva a náci rakétafejlesztés és a háború utáni amerikai űrkutatás közötti homályos kapcsolatot, különösen a Papírkapocs-művelet révén. Axe amellett érvel, hogy von Braun pragmatikus elképzelése a békés űrkutatásról hatékonyan elfedte náci kapcsolatait, és lehetővé tette az amerikai űrkutatási erőfeszítések militarizálásának elmozdulását.
Előnyök:A könyv fontos betekintést nyújt a náci befolyás és az amerikai űrkutatás kereszteződésébe, megkérdőjelezi a hagyományos narratívákat, és Wernher von Braun szerepének és motivációinak újraértékelésére ösztönöz. Rávilágít az űrverseny gyakran figyelmen kívül hagyott aspektusaira és az egykori náci tudósok amerikai rehabilitációjának összetett kérdéseire.
Hátrányok:A szerző véleményvezérelt megközelítése egyes olvasókban aggodalmat kelthet, mivel túlzottan kritikusnak vagy ellentmondásosnak tűnhet. Egyesek számára a téma és a történelmi kontextus is kihívást jelenthet vagy nehezen emészthető.
(1 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Black Space: The Nazi Superweapons That Launched Humanity Into Orbit
Könyv tartalma:
Bemutatja az űr alapú szuperfegyvereket és azok tervezőit, valamint a nagy tétekkel járó politikát, amely visszaszorította őket.
Orbitális erődök, amelyek óriási tükrökkel egész városokat képesek figyelmeztetés nélkül megsütni. A Földről felszálló bombázók, amelyek áthatolnak a légkör és a vákuum közötti vékony határon, és ezt a nagy magasságot kihasználva száguldanak át a Földön tömegpusztító küldetéseken.
Ezeket és más egzotikus orbitális fegyvereket az emberiség űrbe való nyomulásának első évtizedeiben fontolgatták, sőt aktívan fejlesztették is.
Nem csoda. Az amerikai és a szovjet űrkutatási erőfeszítések őrült, párbajozó korszaka - amely a második világháború végétől az Egyesült Államok 1969. júliusi sikeres Holdra szállásáig tartott - a náci Németországban gyökerezik, egy olyan országban, amely a globális hódítás reményét hasonlóan ambiciózus szuperfegyverekhez kötötte.
A második világháborút követő évtizedekben az amerikai és a szovjet űrprogramok vezető tudósai volt nácik voltak - leginkább Wernher von Braun rakétatervező, aki az amerikaiak oldalára állt. Az űrverseny alapvető technológiái a náci szuperfegyverekből, különösen von Braun V-2 rakétájából származtak.
De az orbitális háború soha nem tört ki az intenzív űrverseny e mámoros évtizedeiben. Meg lehet háromszögelni azt a pillanatot, amikor a látszólag elkerülhetetlen elkerülhetővé vált. 1958. július 29. Aznap, amikor Dwight Eisenhower amerikai elnök vonakodva aláírta a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal létrehozásáról szóló törvényt.
Ettől a naptól kezdve az amerikai hadsereg fokozatosan átadta a NASA-nak, egy civil ügynökségnek az amerikai űrkutatási erőfeszítések irányítását. Még von Braun is, aki egykor az orbitális hadviselés egyik vezető szószólója volt, beleegyezett. Az űralapú szuperfegyverek és tervezőik, valamint az őket visszaszorító, nagy tétekkel járó politika a témája ennek a rövid könyvnek.
