Értékelés:
A könyv alapos és jól megalapozott beszámolót nyújt a második világháborút követő jugoszláviai atrocitásokról, különös tekintettel az 1945-ös mészárlásokra, valamint a különböző etnikai csoportok és menekültek tapasztalataira. Segít a történelmi elbeszélések átértékelésében és az ezt az időszakot övező mítoszok leleplezésében. Hiányoznak azonban a megfelelő térképek, és nem biztos, hogy széles közönséghez jutott el.
Előnyök:⬤ Jól vizsgált és kutatott
⬤ hozzájárul a háború utáni történelem újraértékeléséhez
⬤ segít feltárni az etnikai erőszakkal kapcsolatos rejtett igazságokat
⬤ hitelesített tanúvallomások és korábban nem használt levéltári források alapján.
⬤ Hiányoznak a térképek, ami akadályozhatja az érintett topográfia megértését
⬤ lehet, hogy nem jutott el elég olvasóhoz
⬤ egyes archívumok feltáratlanok maradtak vagy megsemmisültek.
(2 olvasói vélemény alapján)
The Tragedy of Bleiburg and Viktring, 1945
A Josip Broz Tito által a jugoszláv hadsereg partizán egységei által közvetlenül a második világháború után elkövetett atrocitásoknak és tömeggyilkosságoknak nem volt helye a szocialista Jugoszlávia lelkiismeretében. A bleiburgi áldozatokról való éves horvát megemlékezés nem egyszer a szocialista jugoszláv állam által végrehajtott támadásoknak volt kitéve. Külföldön, nyugaton, osztrák földön a jugoszláv titkosszolgálat (UDBA) még 1975-ben sem riadt vissza attól, hogy meggyilkolja a horvát emlékezetkultúra főszereplőjét, Nicola Martinovicot. A hivatalos történettudomány egy határozott értelmezési paradigmához igazodott, amely az antifasiszta "népfelszabadító ellenállás" dicsőítésére szólított fel. Jugoszlávia és szocialista rendszere 1991-es felbomlásával a korabeli tanúk identitásképző beszámolói, amelyeket addig főként külföldi száműzött körökben dédelgettek, egyre inkább eljutottak a horvát és szlovén köztudatba.
Az 1990-es években Horvátországban felszínre került egy olyan emlék, amelyet a szocialista-jugoszláv rendszer elfojtott, nevezetesen a bleiburgi tragédia. Szlovéniában hasonló volt a helyzet az identitás és az emlékezetkultúra szempontjából. A szlovének körében a zavargások idején elkövetett kommunista bűnöket Viktring drámájaként vagy Viktring tragédiájaként ismerik, amely a szlovének legnagyobb menekülttáboráról kapta a nevét. A háború utáni kommunista bűnökről és a számtalan tömegsírhely felfedezéséről szóló beszámolók az utóbbi években a német nyelvű médiában is elkezdtek keringeni. Florian Rulitz aprólékosan kutatott könyve, amely most először jelenik meg angolul, korrekciót nyújt a korábban igazságként elfogadott történelmi emlékezethez. Rulitz két alapvető kérdésre összpontosít. Először is, valóban lezajlottak-e az úgynevezett "végső bekerítési csaták" Karintiában Ferlach/Hollenburg/Viktring és Dravograd/Poljana/Bleiburg térségében, amelyek a jugoszláv hadsereg katonai győzelmét eredményezték? Másodszor, a kapituláció utáni csatákat a menekültek vívták-e azzal a céllal, hogy elérjék a britek által ellenőrzött karintiai területeket? E kérdések megválaszolásához Rulitz részletes rekonstrukciót mutat be azokról az 1945 májusi napokról. Ezenfelül megvizsgálja az osztrák területen elkövetett gyilkosságok kérdését, amelyeket a partizán irodalom elhallgatott, és a végső katonai műveletek áldozataiként mutattak be.
Ez az úttörő tanulmány a modern európai történelem tudósainak és hallgatóinak érdeklődésére tarthat számot.