Bruce Springsteen Born in the USA című műve

Olvasói vélemények

A könyv vegyes kritikákat kap az olvasóktól, különösen a Bruce Springsteen-rajongók körében. Míg egyesek dicsérik a „Born in the USA” albummal kapcsolatos meglátásait és történelmi összefüggéseit, mások kritizálják a szerző megközelítését és azt, hogy nem foglalkozik az album tényleges felvételi folyamatával.

Az olvasók nagyra értékelik a könyvben Springsteen dalszerzésének éleslátó elemzését, nosztalgikus értékét, valamint a „Born in the USA” album és annak Springsteen pályafutásában betöltött szerepének alapos feltárását. Egyesek a zeneirodalom értékes kiegészítőjének tartják, dicsérve az írás minőségét és az album és Springsteen munkásságának részletes taglalását.

A kritikusok szerint a szerző, Geoffrey Himes félremagyarázza Springsteen munkásságának kulcsfontosságú aspektusait, mivel túlságosan elemzi a könnyedebb dalokat, miközben elhanyagolja a komolyabb számokat. Sokan úgy érzik, hogy az elbeszélésből hiányzik a struktúra és a koherencia, időrendi sorrend nélkül téved el a témákba, és nem foglalkozik megfelelően az album készítésével. A könyv tartalma nem biztos, hogy megfelel a régi rajongók elvárásainak, és egyesek csalódást keltően hiányosnak vagy felszínesnek találják.

(16 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Bruce Springsteen's Born in the USA

Könyv tartalma:

Amikor Bruce Springsteen 1984-ben visszatért a turnéra, minden koncertet azzal nyitott, hogy elkiáltotta magát: egy, kettő, egy, kettő, három, négy, majd a Born in the U. S.

A. dübörgő szintiakkordjai következtek. Max Weinberg kétökölnyi fizikalitással ütötte a dobokat, ami átvágott a duzzadó akkordokon.

A fején feltekert piros kendővel, kifakult farmerja alatt nehéz fekete csizmával Springsteen úgy nézett ki, mint a dal szereplője, és már az első sortól kezdve (Born down in a dead man's town) egy olyan ember torokszorító kétségbeesésével énekelt, aki háttal áll a falnak. Amikor azonban elérkezett a döntő sorokhoz, a gitárok és a basszus elhallgattak, és Weinberg csak a hi-hatra váltott.

Springsteen hangja egy kicsit zárkózottabbá és vonakodóbbá vált, ahogy a Nowhere to run-t énekelte. Nowhere to go.

Olyan volt, mintha nem lenne biztos benne, hogy ez a vereség beismerése, vagy egy vonal meghúzása a homokba. De amikor a zenekar teljes erővel visszatért - crescendót építve, amely szétesett Springsteen és Weinberg vad szólóinak kakofóniájában, szünetet tartott, majd újra összeállt a határozott, menetelős riffben -, egyértelmű volt, hogy az énekes készen áll a kiállásra.