Búcsú, királynőm

Olvasói vélemények

A „Búcsúzz el, királyném” című könyv egyedülálló módon mutatja be Versailles utolsó napjait egy szolga, Agathe-Sidonie Laborde szemszögéből, aki felolvas Marie Antoinette-nek. Az elbeszélés történelmi részletekben gazdag, de időnként lassúnak és kanyargósnak mondható. Míg egyes olvasók lebilincselőnek és elegánsan megírtnak találták, mások kritizálták, hogy hosszadalmas, nem koncentrált és tele van történelmi pontatlanságokkal.

⬤ Gazdag történelmi részletek
⬤ egyedi nézőpont egy szolga szemszögéből
⬤ elegáns és költői írásmód
⬤ a hírességek imádatának és a társadalmi összeomlásnak erős tematikus feltárása
⬤ emlékezetes karakterábrázolás
⬤ lebilincselő és elgondolkodtató elbeszélés
⬤ egyes olvasók által erősen ajánlott.

⬤ Lassú tempójú és kanyargós szerkezet
⬤ egyes olvasók hosszadalmasnak találták
⬤ hiányzik belőle a mélység és az érzelmi elkötelezettség
⬤ történelmi pontatlanságok jelenléte
⬤ nehéz belemerülni
⬤ egyesek nem találták elég részletesnek más, hasonló témájú történelmi művekhez képest.

(32 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Farewell, My Queen

Könyv tartalma:

Egykor Madame Agathe-Sidonie Laborde feladata volt, hogy hangosan felolvasson könyveket Marie-Antoinette-nek.

A most Bécsben száműzött nő huszonegy évvel visszatekint Versailles legendás fényűzésébe, és aprólékosan rekonstruálja 1789. július 14-ét, 15-ét és 16-át.

Amikor Agathe-Sidonie-t 14-én reggel a királyné mellé hívják, Versailles egy miniatűr univerzum, amely a boldogság és a hatalom minden külsőségében csillog, aprólékosan kalibrált rangú nemesek népesítik be, és a Tökéletes Napnak nevezett százéves rituálé szerint működik. Ám a megdöbbentő hírrel, hogy valaki felébresztette a királyt az éjszaka, a rend kezd felbomlani, és a Bastille ledöntésének híre beszivárog az udvarba. Versailles szépsége hamarosan nem több, mint a növekvő pánikot és káoszt burkoló héj.

Agathe-Sidonie végignézi, ahogy a királyné menekülési kísérletei meghiúsulnak; legbelsőbb barátja elárulja őt; a király pedig, aki látszólag álmában járja végig a válságot, nem változtat a szokásán, hogy naponta többször is ellátogat az Apolló-szalonba, hogy egy óriási kristály hőmérővel konzultáljon. A legapróbb padlástól a tükörteremig, ahol Marie-Antoinette egyedül és rémülten áll a sötétben, Chantal Thomas egy feledés szélén álló világot mutat meg nekünk, és egy intim portrét arról a nőről, aki, mint "a mozgásban lévő tűz", a középpontja volt.