Buddy Guy-ra várva: A chicagói blues a válaszúton

Olvasói vélemények

A könyv részletesen bemutatja az 1970-es évek végétől az 1980-as évek közepéig tartó chicagói blues-szcénát, és magával ragadó történetekkel szolgál a kiemelkedő zenészekről, klubokról és a kor kultúrájáról. Az olvasók a szerző személyes élményeit, valamint a zenészekkel és klubtulajdonosokkal készített interjúkat gazdagítónak és nosztalgikusnak találják, így a blues rajongói és a korszakot ismerők számára is érdemes olvasmány. Néhány olvasó azonban úgy érzi, hogy a könyv kissé száraz, és nem összpontosít eléggé az olyan különleges művészekre, mint Buddy Guy.

⬤ Jól megírt és lebilincselő elbeszélés, amely megragadja a chicagói blues-szcéna lényegét.
⬤ Hiteles meglátások és történetek a különböző zenészekről és klubokról.
⬤ A szerző személyes élményei jól rezonálnak a blues rajongókra, és nosztalgikus betekintést nyújtanak a kor zenei kultúrájába.
⬤ A fényképek és a részletes anekdoták vizuálisan is vonzóvá és informatívvá teszik a könyvet.
⬤ Hasznos mind a blues lelkes rajongói, mind az alkalmi zenebarátok számára, akik többet szeretnének megtudni.
⬤ Egyedülálló nemzetközi perspektívát kínál a chicagói blues színtérről.

⬤ Néhány olvasó úgy találta, hogy a könyv kissé száraz, és nem koncentrál eléggé az egyes művészekre, különösen Buddy Guy-ra.
⬤ Néhány recenzens úgy érezte, hogy a könyv nem feltétlenül azoknak szól, akik tisztán zenecentrikus elbeszélést keresnek, mivel szélesebb körű elmélkedéseknek is hódol.
⬤ Voltak olyan vélemények, amelyek szerint a könyv elavultnak tűnhet azok számára, akik nem ismerik a korszak zenéjét.

(12 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Waiting for Buddy Guy: Chicago Blues at the Crossroads

Könyv tartalma:

Az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején a brit blues-rajongó Alan Harper transzatlanti zarándokként zarándokolt Chicagóba.

"Azért jöttem ide, hogy bluest hallgassak" - mondta egy amerikai vámosnak a repülőtéren, és így is tett, hallgatta a zenét a maga sokféle stílusában, és azokat a férfiakat és nőket, akik a város változó blues-szcénájában megélték azt. Harper ékesszóló memoárja megidézi az olyan emberek füstös redoutáit, mint a szájharmonika-virtuóz Big Walter Horton és a zongorista Sunnyland Slim.

A színpadoktól a konyhaasztalon át az 1973-as Eldorado hátsó üléséig Harper meghallgatja az előadók és mások emlékeit a kiérdemelt diadalokról és az örökre elvesztett esélyekről, a fájdalom mély kútjairól és az ihlet szárnyaló szárnyalásairól. Harper a változások korát is megörökíti, amikor a pörgős, fehérbarát blues háttérbe szorította a korábbiakat, és a régi, déli születésű fekete játékosok még egyszer utoljára udvaroltak, mielőtt a fiatal gitár-ászok mindent meghódító generációja a színpadra lépett.