A szívrehabilitáció korszaka az Egyesült Államokban legalább harminc évre nyúlik vissza, amikor Herman Hellerstein a Case Western Reserve-ben, Andy Wallace a Duke-ban és Ken Cooper Dallasban elképzelte, hogy a szívbetegek rehabilitációjának és megelőzésének átfogó életmódbeli megközelítése nagy előnyökkel járhat az egyes betegek és az egészségügyi rendszer számára. Addig a gondolat, hogy a szívbetegek erőteljes testmozgást végezzenek nem sokkal az eseményt követően, közel állt az ellenszenvhez.
Egyikünk (WEK) az 1960-as évek végén ismerkedett meg Herman Hellersteinnel Clevelandben, amikor édesapja orvosi véleményt kért tőle egy szívbetegség miatt. WEK 1979-ben ismerkedett meg Andy Wallace-szal, aki ekkorra már egy multidiszciplináris, földrajzilag regionális szívrehabilitációs programot indított a Duke-ban, amely a Hellersteinnel és Cooperrel folytatott konzultációkon alapult. Ekkorra a szívrehabilitáció már túlhaladt a kizárólag testmozgással kapcsolatos elképzelésen, és azóta a szívrehabilitáció fogalma a ma ismert átfogó, multidiszciplináris programmá nőtte ki magát, amelyet ebben a kötetben igyekszünk ismertetni.
A szívrehabilitáció gyakorlata az elmúlt harminc évben a szív- és érgyógyászat gyakorlatának növekedésével és átalakulásával párhuzamosan növekedett és alakult át. A szívrehabilitáció kialakulásának kezdeti szakaszában a koszorúér-ellátó egységek alkalmazása még gyerekcipőben járt.
A koszorúér-bypassműtét kevesebb mint tíz éves volt. A LIMA-bypass még nem volt feltalálva.