Casablanca lelkiismerete

Olvasói vélemények

A könyv három neves filozófus politikai eszméinek tükrében érdekes és átgondolt vizsgálatot nyújt egy filmről. Bár a tartalom jól kutatott és lebilincselő, a könyv szenved a rossz gyártási minőségtől, ami megnehezíti az olvasást.

⬤ Jól megírt és jól kutatott
⬤ a filmet és a politikai filozófiát összekötő éleslátó vita
⬤ vitára ösztönző témák.

⬤ Elégtelen gyártási minőség (kis betűtípus, szűk sortávolság, nem fehér oldalak)
⬤ a borítón kívül nincs más látvány
⬤ a gyártási problémák miatt túlárazott.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Casablanca's Conscience

Könyv tartalma:

A Casablanca filozófiai dinamikáját feltáró új nézőpont egy szeretett klasszikus filmről

Az idén nyolcvanadik évfordulóját ünneplő Casablanca továbbra is a világ egyik legkitartóbb kedvenc filmje. Három Oscar-díjat nyert a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában. Még mindig gyakran idézik: "Párizs mindig is a miénk lesz" és "Nézz magadra, kölyök" És ki tudná elfelejteni: "Ezt ne feledd... a csók csak egy csók". Mégsem várt senki sokat ettől a kis filmtől, pláne nem a blockbuster sztárjai, de még a gyártó stúdió sem. Hogyan vált ez a sietve összeállított, 1940-es évekbeli film, számos korlátai ellenére, a valaha készült egyik legnagyobb filmmé? Hogyan lehetséges, hogy évről évre, évtizedről évtizedre a valaha készült legjobb filmek listáján szerepel? És miért sírnak még mindig a nézők, amikor Rick és Ilsa elválnak? A válasz a Casablanca lelkiismerete szerint, Ricket idézve: "Ez igaz.".

A filmről és Bogart és Bergman karrierjét meghatározó alakításáról már sokat írtak. A Casablanca egy epikus történet szerelemről, árulásról és önfeláldozásról a II. világháború hátterében. Még évtizedekkel később is megragadja a filmnézők fantáziáját. A Casablanca lelkiismerete című könyvben Robert Weldon Whalen író elmagyarázza, miért van még mindig ilyen mély visszhangja. Whalen egy régi klasszikusra új szemüvegen keresztül tekintve a film időtlen témáira - a száműzetésre, a purgatóriumra, az iróniára, a szerelemre, az ellenállásra és az emlékezetre - összpontosít. Ezután a fiktív szereplőket - Ricket, Ilsát és a többieket - valódi kortársaik, Hannah Arendt, Dietrich Bonhoeffer és Albert Camus filozófiai és teológiai diskurzusával állítja szembe. A fiktív és a történelmi személyek közötti kapcsolatok megvilágítják a film korszakát és az örök emberi aggodalmakat is. Mind a film, mind a filozófusok munkássága az emberi tapasztalat olyan dimenzióit tárja fel, amelyek bár szélsőségesek, mégis mindenki számára ismerősek. A nézővel rezonáló témák azok, amelyek miatt a film ennyi éven át örökzöld klasszikusként tartotta fenn magát.