Chromophobia

Olvasói vélemények

David Batchelor „Kromofóbia” című írása a színekkel szembeni nyugati kulturális ellenszenvet vizsgálja, kitérve a színek történelmi marginalizálására és a társadalmi felfogásra, amely a színeket kaotikusnak, felszínesnek és nőiesnek tartja. A könyv filozófiai meglátások és az irodalomból, a művészetből és a populáris kultúrából vett példák keverékét kínálja, azzal a céllal, hogy gondolkodásra késztesse és megkérdőjelezze az olvasók színnel kapcsolatos nézeteit.

A könyvet dicsérik gondolatébresztő tartalma, magával ragadó írói stílusa, valamint a szerző széleskörű ismeretei miatt a színelméletről és annak a művészetben és a társadalomban betöltött szerepéről. Sok kritikus szerint gazdagító olvasmány, amely mélyebb elmélkedésre ösztönöz a színekkel szembeni személyes és társadalmi előítéletekkel kapcsolatban, így értékes forrás a művészek, kritikusok és tudósok számára.

A kritikusok megjegyezték, hogy a szöveg olykor kanyargós, és néha nem eléggé fókuszált, így sűrű, és időnként kihívást jelent követni. Arra is vannak panaszok, hogy egyes fejezetekben elkalandozik a témától, és néhány kritikus szerint az írás olyan, mintha szerkesztetlen esszé lenne. Néhányan úgy találták, hogy a könyv túlságosan tudományos, és nem hozzáférhető az általános olvasók számára, és néhányan kiábrándítóan kevéssé vizsgálják a nem nyugati kultúrák színes perspektíváit.

(58 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

A Kromofóbia központi érve az, hogy a nyugati kulturális és intellektuális gondolkodásban egy kromofób impulzus - a szín általi romlástól vagy szennyeződéstől való félelem - lappang. Ez a szín megtisztítására tett sokféle kísérletben nyilvánul meg, vagy úgy, hogy a színt valamilyen „idegen test” - a keleti, a nőies, az infantilis, a vulgáris vagy a patologikus - tulajdonává teszik, vagy úgy, hogy a felszínes, a kiegészítő, a lényegtelen vagy a kozmetikai birodalomba sorolják.

A kromofóbia az ókori görög idők óta kulturális jelenség, ez a könyv az ezzel szembeni ellenállás formáival foglalkozik. Az írók a tizenkilencedik század végénél tovább nem szoktak tekinteni.

David Batchelor igyekszik túllépni a korábbi tanulmányok határain, elemezve a kromofóbia mögött meghúzódó motivációkat, és figyelembe véve azon írók és művészek munkásságát, akik hajlandóak voltak a színt pozitív értékként szemlélni. A képek széles skáláját vizsgálva, beleértve Melville „nagy fehér bálnáját”, Huxley elmélkedéseit a meszkalinról és Le Corbusier „keleti utazását”, Batchelor a szín használatát a pop, a minimál és a legújabb művészetben is tárgyalja.