Eredeti címe:
Chupacabra: Tales of Blood & Ink
Könyv tartalma:
Szia, én vagyok az, Alessandra, hívhatsz Sannynak, de várj, ne hidd, hogy azért, mert közel állunk egymáshoz, vagy ilyesmi, csak nem akarom hallani, hogy elrontod a nevemben a gördülő R-t, ennyi az egész.
Gondolom, azon tűnődsz, hogy miért vagy itt, hogy találkoztunk egyáltalán? Tudod, hogy csak egy végzős gimnazista vagyok, ugye? Tudom, lenyűgöző, de maradj velem, megpróbálom feltárni az igazságot ezekről a furcsa eseményekről, ezekről a furcsa véletlenekről, amelyek a szülővárosomban, East Valley-ben történnek.
Valójában, lépjünk egy kicsit hátrébb, és tegyünk néhány dolgot helyre. Először is, elgondolkodtatok már azon, hogy miért tűnik úgy, hogy az elit osztály soha nem öregszik, miért nem számít, milyen keményen dolgozol, milyen "szerencsés" vagy, látszólag nem tudod elérni azt a szintet, amit a médiában látsz? Azt gondolnám, hogy már ez önmagában is kérdéseket vet fel a dolgokról, a hogyanról, a ki és a miértről és a mikorról. De nyilvánvalóan, ha felteszed ezeket a kérdéseket, akkor ellenállással, hazugságokkal, támadásokkal találod szembe magad... szerencsémre, ez a kedvenc ízlése a csodálatnak.
Komolyan, nem csoda, hogy ezeket a rejtélyeket még nem fedték fel, nem kapták meg a 15 perc hírnevüket. Minden egyes alkalommal, amikor piszkálódsz, bekereteznek, vagy törlik, vagy ami még rosszabb... kirúgnak. Istenem, úgy hangzik, mint Hermione Granger, de komolyan mondom.
Nem származom sehonnan, vagyis igazából nem származom semmiből, anyukámmal a város legszegényebb részén lakunk, és egyike vagyok azoknak a "szerencséseknek", akiket az EVR-be buszoztatnak, hogy "megmutassák" a befogadást az ország legelőkelőbb állami iskolájából.
Mint tudjátok, ha figyeltetek fentebb, az apám meghalt, mielőtt megszülettem volna, így nem sokat tudok róla, de azt tudom, hogy a halála, és az, hogy anyám egy abszolút legenda, biztosította számomra a helyet az EVR-ben. És ezt a kiváltságot 9 éves korom óta ki is használom. Ha belegondolok, kicsit furcsa, hogy engem választottak, ehhh mindegy, nos, térjünk vissza erre. Ahogy mondtam, minden órán jeleskedtem, mindenben okosabb voltam, ha, ezek a helyiek még sosem láttak hozzám hasonlót, és én ezt így szeretem.
Nem hülye, nem a fajom, nem a bőrszínem, hanem a gazdasági osztályomról, a kiváltságok hiányáról és a nagy agyamról beszélünk. Maradjatok velem, ez a történet nem a faji hovatartozásról szól, hanem a kapitalista kasztrendszerről, amibe itt Amerikában belesodortuk magunkat.
Szóval amikor azt mondom, hogy én vagyok az utolsó ember, akinek szaglászni kellene, és kemény kérdéseket feltenni, akkor tudjátok, hogy komolyan gondolom. De már megint itt tartok, túl okos vagyok a saját érdekemben. Nem hagyhatom megválaszolatlanul ezeket a kérdéseket a fejemben, nem hagyhatom, hogy ezek a furcsaságok indokolatlanul fennmaradjanak, egyszerűen nem így vagyok bekötve. Szóval akár kirúgnak, akár (remélhetőleg legalább) megkínoznak, rá fogok jönni néhány igazságra az amerikai elit osztály alvilágáról, miközben az egyik elit iskolájukban érettségiztem, miközben az egyik elit intézményükbe jelentkeztem; Istenem, az elitizmus iróniája nem hagy nyugodni.
Remélhetőleg, ha szerencsém van, az első sorból nézhetem meg, hogyan készül a kolbász. Hogy ezek az emberek hogyan maradnak hatalmon, hogy mi a művelet, amivel a rendszert létrehozzák, és ami a legérdekesebb az egészben, miért van az az érzésem, hogy olyan szarságok történnek, amiket a valóság nem tud megmagyarázni?
Most, hogy már egy kicsit többet tudsz arról, hogy mivel állunk szemben, hogy mi a lehetséges veszélyes, még mindig hajlandó vagy végigcsinálni ezt az egészet?
Igen? Oké, akkor lefelé a nyúl üregébe megyünk.
