Civilizált jámborság: A pietas retorikája a pásztorlevelekben és a Római Birodalomban

Olvasói vélemények

T. Christopher Hoklotubbe „Civilizált jámborság” című könyve éleslátóan vizsgálja, hogy a pásztorlevelek szerzője hogyan navigál a keresztény identitás összetett kérdései között a Római Birodalomban. Árnyalt értelmezéssel Hoklotubbe amellett érvel, hogy az „eusebeia” (istenfélelem/kegyesség) kifejezés stratégiai eszköz a társadalmi és politikai tájakon folytatott tárgyalásokhoz, amelynek célja a kulturális legitimitás, miközben fenntartja a teológiai megkülönböztethetőséget.

A könyv jól megírt, lebilincselő, és a pásztorlevelek árnyalt megértését nyújtja. Hoklotubbe hatékonyan emeli ki az „eusebeia” kifejezést, mint a tárgyalás eszközét, nem pedig a nyílt ellenállás vagy alkalmazkodás eszközét. A jámborság kulturális jelentőségéről a római kontextusban folytatott vitái meggyőzőek, és gazdagítják a keresztény tanítások értelmezését. Az olvasók értékelik az összetett teológiai viták kiegyensúlyozott és óvatos megközelítését.

Néhány olvasó számára kihívást jelenthetnek Hoklotubbe következtetései, különösen azok, amelyek a birodalomellenes hermeneutikában gyökereznek, mivel olyan perspektívát mutat be, amely a tárgyalást részesíti előnyben az ellenállással szemben. Emellett a kritikusok azzal érvelhetnek, hogy a páli szerzőség elutasítása nem eléggé megalapozott, és egyesek talán a vitás teológiai kérdések egyenesebb felvállalására vágynak.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Civilized Piety: The Rhetoric of Pietas in the Pastoral Epistles and the Roman Empire

Könyv tartalma:

A kis-ázsiai ókeresztényeknek a római társadalmi, politikai és gazdasági élet zavaros vizein kellett eligazodniuk, miközben meg kellett őrizniük hitüket. Az egyház kettős fenyegetéssel nézett szembe: A görögök és a rómaiak a kereszténységet barbár és potenciálisan lázadó babonának tekintették, ugyanakkor a gazdag keresztény jótevők és megbízó tanítóik egyaránt úgy vélték, hogy veszélyeztetik a keresztény közösség integritását.

Christopher Hoklotubbe azt vizsgálja, hogy a pásztorlevelek (1., 2. Timóteus és Titusz) szerzője stratégiailag hogyan apellált a görög és római vallásosság ( eusebeia, pietas ) erényére, hogy enyhítse ezeket a külső és belső szociokulturális fenyegetéseket. A pásztorlevelek kegyességi retorikája - egy olyan kifejezés, amely a valódi páli levelekben nem fordul elő - akkor válik lényegre törővé, ha a római császári propaganda, a polgári jótékonyság/pártolás és az erkölcsfilozófia kegyességről szóló ókori diskurzusai mellett olvassuk. Amint Hoklotubbe bemutatja, a jámborság retorikailag erőteljes szerepet játszott a pásztorlevelek azon törekvéseiben, hogy a fiatal keresztény közösségeket meggyőző kulturális fényben mutassák be, valamint az Isten háza népének szociálisan konzervatív elképzelése köré tömörülő közösségek egyesítésére irányuló erőfeszítésekben.

A Civilizált kegyesség a pietas értékét tárja fel a császárok, jótevők és filozófusok ideológiai piacán, akik mind egymással versengenek a kulturális presztízs monopolizálásáért. A pásztorlevelek azáltal, hogy a kereszténységgel szemben ellenséges erők által oly nagyra becsült erényt alkalmazzák, mély vágyat fejeznek ki az egyházon belüli jó rend megteremtésére, valamint az egyház nem keresztény szomszédaival való jóakarat előmozdítására.