Confessing Jesus Christ: Prédikálás a posztmodern világban

Olvasói vélemények

David Lose professzor könyve a homiletika kihívásaival foglalkozik a posztmodern kontextusban, olyan posztfundamentális választ kínálva, amely a hitvallás gyakorlatát hangsúlyozza. Miközben mélyen foglalkozik a modern és a posztmodern gondolkodással, Lose azt javasolja, hogy a gyónás áthidalhatja a két filozófia közötti szakadékot, elkerülve mind a modernista bizonyosság, mind a posztmodern relativizmus buktatóit.

A prózát takarékosnak és segítőkésznek jellemzik, amely az összetett filozófiai gondolatokat is hozzáférhetővé teszi. Az első fejezet a modern és a posztmodern gondolkodás értékes alapműveként szolgál, míg mindkét fejezet innovatív gondolatokat és friss perspektívát kínál a gyónásról mint a kortárs kihívásokra adott gyakorlati válaszról. Lose megközelítése a kritikai beszélgetés és a nyelvezet terén konstruktív módot kínál az igazsággal való foglalkozásra egy posztmodern világban.

Néhány olvasó merésznek és potenciálisan problematikusnak találhatja Lose projektjét, mivel megpróbál eligazodni a modernizmus és a posztmodernizmus összetettségében. A haszonelvű fogalmakra való támaszkodás és a tökéletes fordítás helyett az „adekvát” fogalma elégtelennek vagy túlságosan leegyszerűsítőnek tűnhet azok számára, akik mélyebb igazságokat keresnek.

(1 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Confessing Jesus Christ: Preaching in a Postmodern World

Könyv tartalma:

A posztmodern gondolkodás azzal a kérlelhetetlen ragaszkodással, hogy nincs valóság azon túl, amit mi konstruálunk, számos tudományág, köztük a homiletika előfeltevéseit is megkérdőjelezi. A posztmodern világnézet és annak a keresztény hitre gyakorolt hatásainak eleven leírását kínáló Confessing Jesus Christ, írta David Lose, arra tanítja a prédikátorokat, hogyan feleljenek meg a posztmodern világunk által támasztott kihívásoknak.

Kevés, ha egyáltalán van prédikálásról szóló könyv, amely ilyen átfogóan vizsgálja a posztmodern gondolkodást, vagy ilyen gazdag meglátásokat nyújt a releváns keresztény igehirdetéshez. Jelzésértékű, hogy Lose a posztmodernizmust nem elsősorban az egyház akadályának tekinti, hanem lehetőségnek arra, hogy az egyház ismét egyedül a hitre, és ne a hit bizonyítására tett kísérletekre támaszkodva álljon meg.

Lose szerint az igehirdetés, amely egyszerre igyekszik hűséges lenni a keresztény hagyományhoz és reagálni pluralista, posztmodern környezetünkre, leginkább a Jézus Krisztusban való hit megvallásának nyilvános gyakorlataként értelmezhető. Megvizsgálja a hitvalló homiletika gyakorlati következményeit a prédikációra nézve, és konkrét módszereket is kínál a prédikációk előkészítéséhez, amelyek értelmesen hidat képeznek a bibliai szövegek és a kortárs gyülekezetek között.