Értékelés:
A könyv az elmúlt 50 év zsarutévéinek tudományos elemzését mutatja be, kiemelve, hogy ezek a műsorok a változó társadalmi érdekeket és kulturális kontextusokat tükrözik. Bár megalapozott esszéket kínál, vegyes kritikákat kapott a vélt ténybeli pontatlanságok és az alkalmi rajongók számára új meglátások hiánya miatt.
Előnyök:Az esszék jól informáltak és elemzik a rendőrségi sorozatok fejlődését az amerikai társadalomhoz viszonyítva. A könyv alapos, és a nézők számára ajánlott epizódokat is tartalmaz. Értékes a kultúratudományok és a műfaj jelentősége iránt érdeklődők számára.
Hátrányok:Néhány olvasó kiábrándítónak találta a könyvet, mivel nem nyújtott új meglátásokat vagy részleteket a sorozatokról. Panaszkodtak a ténybeli pontatlanságokra és a lebilincselő tartalom hiányára. Nem alkalmas a könnyed szórakozást kereső alkalmi olvasóknak.
(4 olvasói vélemény alapján)
Cop Shows: A Critical History of Police Dramas on Television
Az erény mintaképei, a zsaruk, akik ugyanolyan rosszak, mint a rosszfiúk... a mogorva magányosok, a derűs társak...
a nyomozók, akik fáradságos nyomozást folytatnak, a szabadlábon lévők, akik csak az ajtót akarják berúgni, a televíziós rendőrdrámák hősei és antihősei részei vagyunk önmagunknak. Belépnek a nappalinkba, és nagy meséket mesélnek nekünk arról a társadalmi szerződésről, amely az állampolgár és a rendőrség között létezik. Szeretjük vagy utáljuk őket - a nézettségi adatok szerint szeretjük őket -, de valamilyen funkciót töltenek be.
Több mint 60 éve szórakoztatják, tájékoztatják és néha feldühítik a közönséget. Ez a könyv a Dragnet, az Autópálya-rendőrség, a Meztelen város, az Érinthetetlenek, az FBI, a Columbo, a Hawaii Five-O, a Kojak, a Starsky & Hutch, a Hill Street Blues, a Cagney & Lacey, a Miami Vice, a Law & Order, a Gyilkosságiak: Az élet az utcán, NYPD Blue, CSI, The Shield, The Wire és Justified.
Itt az ideje, hogy újra szemügyre vegyük az „elkövetőket”, az „áldozatokat” és a kékruhás fiúkat és lányokat, és megkérdezzük, hogy reprezentációjuk hogyan keresztezi az osztály, a nem, a szexualitás és a „faj” kérdéseit. Mi az ő szociokulturális napirendjük? Milyen a viszonyuk a műfajhoz és a televizualitáshoz? És miért van az, hogy amikor egy tévés zsaru odaadja egy tanúnak a névjegyét, és azt mondja, hogy „hívjon fel”, az a tanú mindig a hullaházban végzi?
