Értékelés:
Andrew Feldmar „Credo” című könyvében személyes életrajzi elbeszélése összefonódik a pszichoterápiás gyakorlatok mélyreható feltárásával. Feldmar a második világháború alatt szerzett megrázó korai élményeiből és az elnyomó kapcsolatokból való szabadulásra való törekvéséből merítve megvilágítja a terápia fenomenológiai-exisztenciális megközelítését, amely a hagyományos diagnosztikai módszerekkel szemben a páciens traumáját és egyéniségét helyezi előtérbe. A könyv nemcsak önéletrajzként szolgál, hanem útmutatásként is a terapeuták számára, hogy humánusabb és együttérzőbb gyakorlatot folytassanak.
Előnyök:⬤ Érdekfeszítő kettős elbeszélés, amely ötvözi az önéletrajzot és a pszichoterápiás feltárást.
⬤ Egyedülálló betekintést nyújt a traumába és annak kezelésébe egy személyes tapasztalattal rendelkező terapeutától.
⬤ Ösztönzi a szabadság és az egyéniség témáit a terápiás gyakorlatban.
⬤ Mélyreható képet nyújt a szerző szellemi útjáról és a pszichoterápiára gyakorolt különböző hatásokról.
⬤ Hozzáférhető írás, amely a szélesebb közönség számára demisztifikálja az összetett elméleteket.
⬤ Hiányzik a pszichoterápiás gyakorlat világos, egyedi vezérelve.
⬤ Zavaró lehet a lépésről-lépésre történő útmutatást kereső olvasók számára.
⬤ Egyesek számára a filozófiai viták sűrűek vagy kihívást jelenthetnek.
⬤ Az elbeszélés a különböző témák miatt töredezettnek tűnhet, ami ronthatja az egységes olvasási élményt.
(1 olvasói vélemény alapján)
Credo: R. D. Laing and Radical Psychotherapy
Vekerdy Tamás, az egyik legismertebb magyar pszichológus a Credót "alapvető betekintésnek nevezte nemcsak Feldmár életébe, hanem a világba és a korba, amelyben jelenleg élünk". Feldmar három és fél éves volt, amikor jött a nyilasok, és édesanyját Auschwitzba, édesapját munkaszolgálatra, nagyanyját pedig a gettóba vitték.
Egy fiatal katolikus nő bújtatta őt másfél évig - talán ő inspirálta Feldmárt arra, hogy évekkel később sok más ember életében is kedves idegenné váljon. Feldmar tizenhat éves volt 1956-ban, amikor a forradalmat leverték, és ő egyedül menekült Magyarországról Kanadába. A kilátástalan kilátások és egy irányító, kritikus anya elől menekült az ismeretlenbe.
Végül a kanadai Torontóban kötött ki, és akadémikus lett.
Az 1970-es évek elején találkozott azzal a személlyel, aki gyökeresen megváltoztatta a gondolkodását: R. D.
Lainggel. A könyv leghosszabb fejezete, a "Naplóbejegyzések" Feldmar 1974-1975-ben készített feljegyzéseiből származik, amikor Laingnél tanult Londonban. A múltat jelen idejű jegyzetekkel és megjegyzésekkel egészíti ki, növelve a feszültséget az amúgy is lenyűgöző részekben.
Ezt követi egy Lainggel folytatott fontos beszélgetés szövege, amely olyan témákat érint, mint a szerelem, a terápia és a változás. Ezután következik életre szóló barátjának, Francis Huxley-nak a "Sámánizmus, gyógyítás és R. D.
Laing" című írása. A könyvet a talán legnagyobb hatású fejezet zárja: "Fantázia és valóság".
Feldmar itt a pszichoterápiához való hozzáállásának alapvető elemeiről elmélkedik: a felelősség és az etika természetéről, a politikáról, a szabadságról, az egyéniségről, a közösségről, a szolidaritásról, az akaratról és a kapcsolatokról. A Feldmar és Laing közötti kötelék áthatja a Credo minden oldalát. Az olvasó közelről követheti Feldmar figyelemre méltó útját, hogy kapcsolatuk hogyan formálta terápiás szemléletét, és hogyan segítette őt abban, hogy azzá a radikális és inspiráló pszichoterapeutává fejlődjön, aki ma.
Ez a könyv nélkülözhetetlen olvasmány minden pszichoterapeuta, pszichoanalitikus és R.
D. Laing rajongó számára.