Csak a gazdagok játszhatnak: Hogyan működik Washington az új aranykorban

Olvasói vélemények

A könyv mélyrehatóan feltárja az esélyövezeteket, feltárva azok eredetét és a végrehajtás következményeit. Bár részletes beszámolót nyújt a lobbizásról, az adózásról és a bajba jutott közösségeket érintő gazdaságpolitikáról, az olvasók vegyes érzéseket fejeznek ki a szerző nézőpontjával és elbeszélői stílusával kapcsolatban.

A könyv jól kutatott, és világos elbeszélést nyújt egy összetett témáról, lebilincselő politikai történelemmel és szereplőkkel vonzza az olvasót. Sok kritikus nagyra értékelte a szerző újságírói semlegességét és mélyreható elemzését, amely feltárja az esélyövezetek kihívásait és ellentmondásait. Néhányan éleslátónak találták a washingtoni működés és a gazdaságpolitikák bonyolultsága tekintetében.

A kritikusok megjegyezték, hogy a könyv néha ismétlődő, túl hosszú és időnként inkább anekdotikus, mint adatközpontú. Néhány olvasó úgy vélte, hogy a szerző elfogult, mivel bizonyos személyeket és programokat negatívan ábrázol. Kifogásolták a közösségfejlesztés megértésének hiányát és a dzsentrifikációval kapcsolatos félrevezető állításokat. Emellett néhány kritikus úgy érezte, hogy a szerző következtetései előre meghatározottak, és nem tartalmaznak érdemi bizonyítékokat.

(16 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Only the Rich Can Play: How Washington Works in the New Gilded Age

Könyv tartalma:

A New York Times bestsellerszerzője a "Winners Take All" és a "This Town" találkozásával egy olyan hatalmas adókedvezmény létrehozásának történetét meséli el, amelyben a politikai és gazdasági elit a szupergazdagok gondozásával és etetésével foglalkozik, és az egyenlőtlenségek tovább fokozódnak. David Wessel hihetetlen története arról, hogyan működik Washington - és miért gazdagodnak tovább a gazdagok -, akkor kezdődik, amikor egy szilícium-völgyi vállalkozó kitalál egy ötletet, amellyel pénzt takaríthat meg az adójából, és ezt úgy állítja be, mintha látszólag a szegényeken segítene. Megszervezi és megfizeti a hatékony lobbitevékenységet, amely a kongresszus vagy a pénzügyminisztérium adószakértői által végzett kevés ellenőrzés vagy finomhangolás nélkül - és kevés biztosítékkal a visszaélések ellen - törvénybe iktatja az ötletét.

Egy verhetetlen, magasan jegyzett szponzorpáros, a lökhárítómatricás egyszerűség és az ügyes politikai marketing révén az Opportunity Zone észrevétlenül vált a 2017-es Trump-féle adótörvényjavaslat részévé. Az aranyláz rögtön ezután következett. David Wessel követi a pénzt, hogy megnézze, kik profitáltak ebből a tervből, amely elvileg a lepusztult területek fejlődését hivatott serkenteni és a szegénységből való kilábalást elősegíteni: a Las Vegas-i Mandalay Bay Hotel, a portlandi (Oregon) Ritz-Carlton, a Mall of America és az önraktározó létesítmények - jövedelmező területek, ahol az egy százalék nyereségesen parkolhatja a pénzt, és elkerülheti a tőkenyereségadót.

És a legjobb rész: a tőkenyereségadó eltörlésére vonatkozó más rendelkezésekkel (például az örökléssel) ellentétben nem kell meghalni ahhoz, hogy ezt kihasználjuk. Wessel szemléletes portrékat ad a hittérítőkről, politikai befolyásolókról, motivációs szónokokról, tanácsadókról, ingatlanügynökökről és egyéni pénzkeresőkről, akik igyekeznek kihasználni ezt a huszonegyedik századi bónuszt.

Megvizsgálja azokat a helyeket, amelyekre állítólag az Opportunity Zones-t tervezték (például Baltimore), és azt, hogy milyen kevés pénzt vonzottak. És talál néhány olyan helyet (Erie, Pennsylvania), ahol a zónák valóban azt teszik, amire hivatottak voltak, ami tanulságul szolgál arra, hogy egy jobban megtervezett program hogyan segíthetett volna a lemaradottabb helyeken.

Az olvasók felháborodnak majd, amikor Wessel bemutatja a valóságot, egy olyan rendszer sötét bugyrait, amely a kevesek javára van kihegyezve, a sokakat pedig hidegen hagyja.