Császárok és trónbitorlók a későbbi Római Birodalomban: Polgárháború, panegyrika és a legitimitás konstrukciója

Olvasói vélemények

Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 8 olvasói szavazat alapján történt.

Eredeti címe:

Emperors and Usurpers in the Later Roman Empire: Civil War, Panegyric, and the Construction of Legitimacy

Könyv tartalma:

A történelem egyik nagy mondása, hogy a történelmet a győztesek írják, és ez sehol sem kap nagyobb támogatást, mint a későbbi Római Birodalomban. Kr.

u. 284 és 395 között nem kevesebb, mint 37 férfi követelte magának a császári hatalmat, bár ma már alig a felét ismerjük el "törvényes" uralkodónak, és több mint kétharmaduk az alattvalók kezétől halt meg. Miután egy új uralkodó hatalomra került, nyilvánosan legitimálnia kellett magát és lejáratni elődjét: az új rendszer nyílt kritikája hazaárulássá vált, a történészek a megtorlástól való félelmükben elhallgatták beszámolóikat, a legyőzött császárok nevét pedig kivésték a nyilvános feliratokról és törölték a hivatalos feljegyzésekből.

Egy ilyen káoszban hogyan remélhetjük, hogy valaha is tisztességes vagy objektív módon rögzíthetjük a római állam történetét? Emperors and Usurpers in the Later Roman Empire a későbbi Római Birodalom polgárháborúinak első angol nyelvű története, amely ezt a kérdést kívánja megválaszolni, és arra összpontosít, hogy az egymást követő császári dinasztiák milyen különböző módokon próbálták legitimálni magukat, és hogyan próbáltak megküzdeni az uralmukat fenyegető, szinte állandó belső kihívásokkal.

A panegyrikák különösen fontos eszközként jelennek meg a harmadik és negyedik század gyorsan változó politikai világának megértéséhez, mivel közvetlen bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a polgárháborúk nyomán a császárok hogyan próbálták legitimitásukat közzétenni és ellenségeiket delegitimálni. A császári udvarokat övező szertartások és szónoklatok is nagy jelentőséggel bírtak: az udvar által ebben a kontextusban előállított narratívák, amelyeket agresszívan használtak a közelmúltbeli polgárháborúk eseményeinek dramatizálására és folyamatos felidézésére, óriási hatással voltak a korabeli történelmi szövegekben található üzenetekre és narratívákra is.

A kötet annak feltárásával, hogy az egymást követő császári udvarok milyen módon igyekeztek kommunikálni alattvalóikkal, a késő római belpolitika alaposan eredeti feldolgozását kínálja, és nemcsak azt mutatja be, hogyan lehetett a történelmet kitörölni, újraírni és újrafelhasználni, hanem azt is, hogy a polgárháború, sőt a bitorlás hogyan vált a későbbi birodalomban megszokottá.