Csata Tinianért: A Japán elleni amerikai háború létfontosságú lépcsőfoka

Olvasói vélemények

A „Csata Tinianért” című könyv egy kulcsfontosságú második világháborús csatát mutat be részletesen, a katonai tényeket személyes harci történetekkel ötvözve. Bár a könyvet alapossága és olvasmányossága miatt dicsérik, egyes olvasók szerint feleslegesen részletes, vagy a korábbi művekhez hasonló.

⬤ Jól megírt és lebilincselő elbeszélés
⬤ a katonai tények és a személyes történetek hatékony kombinációja
⬤ a csata részleteinek alapos feltárása
⬤ javítja a marianai hadjárat megértését
⬤ élvezetes a hadtörténelem iránt érdeklődő olvasók számára.

⬤ Egyesek számára túlságosan részletes lehet, ami azzal a kockázattal jár, hogy unalmas
⬤ a témával foglalkozó korábbi szakirodalom felelevenítéseként érzékelhető
⬤ az írásmód passzív hangnemmel kapcsolatos problémákat tartalmaz
⬤ hiányzik az erős bevezető keret
⬤ az olvasók néhány ténybeli pontatlanságot észleltek.

(45 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

The Battle for Tinian: Vital Stepping Stone in America's War Against Japan

Könyv tartalma:

1944 júliusában a Tinian szigetén lévő 9000 fős japán helyőrség óvatosan figyelte, ahogy az Egyesült Államok haditengerészetének és tengerészgyalogságának, hadseregének és légierejének dübörgése a szomszédos szigetre, az alig három mérföldre lévő Saipanra zúdul. Saipanon 20 000 japán katona volt, de az USA egy borzalmas, minden fegyverrel folytatott hadjárat után megsemmisítette az ellenállást. A hirtelen beállt csend csak azt jelezte, hogy most Tinian következik.

Mire az amerikai 2. és 4. tengerészgyalogos hadosztályok Tinianra váltottak, a szigetet már egy hónapja bombázták; időközben mindkét fél levonta a tanulságokat a korábbi szigetjáró inváziókból. Az amerikaiak megtanulták a felderítés, a megtévesztés és az előzetes tűzerő művészetét, hogy ne szenvedjenek olyan nagy veszteségeket, mint Saipan, Guadalcanal és Tarawa esetében; a japánok a maguk részéről megtanulták, hogy ne a partokon támadják meg az amerikai erőt, hanem a szárazföld belsejébe vonják, ahol a terep és a bombabiztos erődítmények segíthetnek.

Amikor a Tinianért vívott csatára végül sor került, az Egyesült Államok nagy szakértelemmel cselekedett. Samuel Elliot Morrison történész "az egész háború legtökéletesebben végrehajtott kétéltű hadműveletének" nevezte. Ennek ellenére a japánok a szokásos makacsságukkal ellenálltak, és az amúgy is megtizedelt amerikai tengerészgyalogosok további több száz áldozatot szenvedtek.

A csata során a japán parti ütegek képesek voltak megfejteni a Colorado csatahajót, megölve több embert, valamint több találatot mértek egy rombolóra, megölve annak kapitányát. Magán a szigeten az USA először használt napalmot, megnyitva az utat a tengerészgyalogosok előtt, akik fáradságos munkával gyökerestül felszámolták az erősségeket. Egy utolsó Banzai-támadás jelezte az ellenséges ellenállás végét, amikor a tengerészgyalogosok a sötétben szemtől szemben harcoltak ellenfeleikkel.

Végül mintegy 8000 japán halt meg, és csak 300 adta meg magát, plusz néhányan, akik a háború után évekig bujkáltak. De azok a japánok, akik ellenálltak, talán nagyobb szolgálatot tettek, mint azt gondolták volna. Tinian biztosítása után az USA a világ legnagyobb repülőterét építette meg a szigeten, amely több száz B-29 Superfortressznek adott otthont. Ezek között volt alig több mint egy évvel később az Enola Gay és a Boxcar, amelyek atombombáikkal hamarosan térdre kényszerítették magát a japán hazát.