From the Flutes of Our Bones: Poems
Új gyűjteményében Mary Moore Easter fekete világokba nyitja meg az ajtót - egyesek számára otthonos, mások számára kevésbé ismerős -, a regisztert a hangulathoz és a témához igazítja. Egyes verseiben dühösen reagál az amerikai politikai rendszerre, míg más verseiben örökségének gazdagságáról elmélkedik, és egy olyan élet epizódjait mutatja be, amelyet személyes veszteségek szakítanak meg, és a szerelem megújulása tart fenn. Akár elgondolkodtató, akár felszabadult, akár felháborodott a hangulat, Easter versei a fekete kultúra friss szemmel fényezett pillantásait nyújtják, az elhasználódott sztereotípiákat pedig a megélt tapasztalatokkal, szellemességgel és kézügyességgel helyettesítik.
Az egyik versben leírja, hogy apja milyen élvezettel ejtette ki Chaucer középangol szótagjait; egy másikban, egészen más hangnemben, elképzeli magát, amint Virginia államon keresztül vezet, rasszista bűncselekmények friss áldozataival az oldalán és a hátsó ülésen. Vannak szerelmes versek és a lekezelő kollégáknak címzett dühversek. A zene következetesen dübörög az oldalakon, amelyek a rasszista létének keménységével villódznak, az érzelmek gazdag és gyönyörű mátrixát hozva létre.
Jericho Brown költő megjegyzi, hogy a versek a virginiai Richmondtól Sierra Leonéig és vissza utaznak, táncolnak és strázsálnak, Patricia Smith pedig a fekete emlékezet és hagyomány összetett útiterveként írja le a gyűjteményt.